2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Török kori hadijátékot rendeznek Tatán 

2014. május 28. 13:03

A török és magyar végvári harcok idejét megidéző háromnapos fesztivál kezdődik pénteken Tatán kétszáz fős sereg részvételével. A Tatai Patara a város török kori életét, eseményeit eleveníti fel vízi és szárazföldi csatákkal, a várkapu látványos berobbantásával, kézműves bemutatókkal, korabeli ételek kóstolójával.

A háromnapos program valós történeten alapul: 1597-ben gróf Pálffy Miklós komáromi főkapitány az új fegyver bevetésével foglalta vissza a tatai várat a törököktől. Később Győr felszabadításánál is az itt kipróbált fegyver indította el a sikeres ostromot.

Ezt a különleges eseményt idézik fel csodálatos természeti környezetben a Patara Fesztiválon, a tatai Öreg-tó partján, a tatai várban és az Eszterházi Kastélyban, valamint a város hangulatos utcáin. A rendezvény Magyarország legnagyobb török kori fesztiválja, amelyet nemcsak a környékről, hanem hazánk távolabbi pontjairól, és Európa számos országából rendszeresen látogatnak.

A programok ez évben is több helyszínen zajlanak majd. Péntek délután várbéli koszorúzással, kardcsörtető mustrával, valamint díszlövésekkel kísért fáklyás felvonulással és katonazenekari fesztivállal várják a közönséget. Szombaton és vasárnap több száz állig felfegyverkezett török és keresztény vitéz küzdelmét, a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár haditechnikai bemutatóját, fegyver- és viseletbemutatót, és számos kísérő programot kínálnak a szervezők. Természetesen 2014-ben sem marad el a vásári hangulat, a különleges ételek és italok kóstolója, illetve lesznek kiállítások, szórakoztató programok és számos egyéb esemény.

Május 30-án, „Közös úton” címmel nemzetközi jogászkonferenciának ad helyet a fesztivál, és szintén aznap láthatja a közönség Pálffy kapitány felvonulását, a szekerész sereg menetét Almásról Tatára, ahol a határban a szomódi és kocsi civil szervezetek csatlakoznak. A pénteki nyitónapon látható és hallható a Katonazenekarok fesztiválja, a 25. Klapka Lövészdandár katonazenekarának szervezésében. ”Fegyvert s vitézt éneklek” címmel nyílik május 30-án kiállítás, egy válogatás a Déri Múzeum török kori fegyvereiből, történelmi katona-ruha tárlat, pipatörténeti kiállítás, gyermekrajz- és fotókiállítás, a Vértesi Erdőgazdaság bemutatója és régészeti tárlat a szekszárdi főtér feltárásának Árpád és török kori anyagából, amit fáklyás felvonulás követ.

Május 31-én Aprajafalvában gyermekfoglalkoztató mesesarokkal, kézműves foglalkozásokkal várják a legkisebbeket. A kiállítások sora aznap is folytatódik, a látogatók megtekinthetik a „Tata a 15 éves háborúban” című tárlatot, és „Sarkantyú peng, szoknya lebben…” címmel az I. Patara Nemzetközi Néptánctalálkozót, közös szervezésben a Pötörke Néptáncegyütessel. Szombaton a vásárnyitás után sétálhatnak az őstermelők, a biopiac, a virágmívesek és a Tatai Kézművesszövetség udvari vásárának standjai között, és belekóstolhatnak a török konyha ízvilágába is.

A Patara 2. napján korabeli tüzérségi, muskétás, pikás gyakorlatok bemutatója szórakoztatja majd a közönséget. Aznap megkezdődik a harc a várért - keresztény csapatok összevont támadását kísérhetik figyelemmel a Rondella bástya felől, majd egy virtuspróbán könnyűlovassági bemutatót és hagyományőrző csapatok látványos mozgását kísérhetik figyelemmel. Este táncház és tábori gálaműsor lesz terítéken. Június első napján, a reggeli zenés tábori ébresztő után nyíltszíni csata kezdődik a Kastély téren. Délután jön a „Nagy Durranás”, azaz a Patara Támadás, a főkapu berobbantása. Aztán a táborbontás előtt mustrát tartanak a várudvaron, a hagyományőrségek és a katonazenekarok búcsúztatásával.

További információk az esemény honlapján

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár