A magyar cserkészet 100 éve a Magyarság Házában
2014. május 22. 09:55 MTI
Kisközösség, nagy élmény! - A magyar cserkészet 100 éve címmel nyílik kiállítás szombaton a Magyarság Háza aulájában. Világszerte 38 millió, a magyarság körében tizenötezer, Magyarországon tízezer taggal a cserkészet a világ legnagyobb ifjúságnevelő mozgalma, amelynek tagjai önként csatlakoznak a szervezethez és vallják magukénak a cserkészet szellemiségét.
Korábban
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Cserkészszövetség közös szervezésében létrejött tárlat Magyarország legnagyobb ifjúsági mozgalmának 100 évét, annak fontosabb történeti állomásait, tárgyi emlékeit és relikviáit mutatja be interaktív eszközök segítségével - közölte a Magyar Cserkészszövetség.
A tárlat első részében a mozgalom 100 éves múltját cserkész relikviák, fényképek, versek és filmek idézik fel. Itt található a kiállítás emblematikus darabja, a 20. század első felében használt morzekés is. Emellett cserkészkönyvek, híres cserkészigazolványok és farkaskölyökjelvények is helyet kaptak a ritkaságok között. A kiállításon Sinkovits Imre tolmácsolásában hallható lesz a magyarországi cserkészet egyik alapítója, Sík Sándor által 1926-ban írt, Megyeri Hitvallás című vers is, valamint a mozgalom atyjának, Robert Baden-Powell "Bi-Pi"-nek utolsó üzenetét is megismerhetik az érdeklődők.
A második állomáson a látogatókat bevonják a cserkészjátékokba, a tárlat harmadik részében pedig a kiállított tárgyak, cserkészruhák, tábori pólók kavalkádja ad ízelítőt a mozgalom életének sokszínűségéből. A kiállítás digitális képkeretek és egy terepasztal segítségével ismerteti meg napjaink tábori életét az érdeklődőkkel. A tárlat végén a látogatókat mozi és olvasósarok várja, ahol a cserkésztáborokban készült kisfilmekkel és cserkészkiadványokkal való ismerkedés mellett üzenhetnek is a szervezet tagjainak a kiállításon szerzett élményeikről.
Világszerte 38 millió, a magyarság körében tizenötezer, Magyarországon tízezer taggal a cserkészet a világ legnagyobb ifjúságnevelő mozgalma, amelynek tagjai önként csatlakoznak a szervezethez és vallják magukénak a cserkészet szellemiségét, "a cselekedve tanulást, a kisközösségi rendszert, részvételt a hasznos és értelmes programokon, az életformát és az elköteleződést". A tárlat szeptember 15-ig várja az érdeklődőket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.