2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Így vallattak a Horthy- és Rákosi-korszakban

2014. május 29. 17:01

A Horthy-korszak detektívjeinek a vallomásra bírás során több eszköz is rendelkezésre állt: kutyakorbács, gúzsbakötés, talpalás, ököllel verés. A Rákosi-diktatúra éveiben már komoly pszichológiai játékot űztek a foglyokkal, akiket hol véresre vertek, hol kávéval kínálták őket. A Hadtörténeti Múzeumban megrendezett, "Az erőszak emlékezete" című konferencia előadói a kényszervallatási technikák mellett az internálótáborokban folyó erőszakra is kitértek.

Néha a kutyakorbács is előkerült

Az 1919-ben kialakuló ellenforradalmi rendszer elsősorban a bukott tanácsköztársaság tagjain igyekezett elégtételt venni, ezért a bosszú is jelentős szerepet játszott a detektívek kényszervallatást sem mellőző munkája során, amely gyakorlatilag semmiben nem különbözött a többi európai államban megszokottaktól - mondta el Varga Krisztián, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság századosa, aki a Horthy-korszak politikai rendőrségének kényszervallatásairól tartott előadást. A kihallgatás során gyakran alkalmaztak testi kényszert, nem egy esetben előbb ütöttek és csak aztán kérdeztek. Ez a fajta technika a hatalom, az erőkultusz fontos tényezője volt, egyfajta nevelés, hogy a kiszolgáltatott bűnelkövetőket mielőbb móresre tanítsák.

Az előadó elmondása szerint a témára csupán vitatható források utalnak, ugyanis hivatalos dokumentum alig áll rendelkezésre, a szenzációhajhász újságcikkek gyakran túloztak és pontatlanok voltak. A visszaemlékezések ráadásul elfogultak, ugyanis a vallatások elszenvedői főként kommunisták voltak, akiknek érdekükben állt a Horthy-korszak túlkapásainak felnagyítása.

Habár Európa legtöbb országában tiltották a detektívek erőszakba fulladó kihallgatási módszerét, a "testi" vallatás megtűrt, sőt elvárt volt. Többféle eljárás közül választhatott a rend őre: gyakori volt az ököllel verés, a gúzsbakötés, a talpalás, de olykor valamilyen kemény tárgyat is igénybe vettek, és néha a kutyakorbács is előkerült.

Varga Krisztián megemlített egy esetet, amely során Andréka Károly budapesti rendőrfőkapitány-helyettes is jelen volt egy lány kihallgatásakor. A foglyot szabadon engedték, de a bántalmazott lány nem sokkal később a villamoson összefutott Andrékával, akit kutyakorbáccsal tanított móresre. A budapesti kapitányság értelemszerűen igyekezett eltussolni az ügyet. Varga elárulta, hogy a fárasztó munka után a budapesti detektívek esténként a Kék Macska nevű kocsmában gyűltek össze.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár