Púpja nem, csak gerincferdülése volt III. Richárdnak
2014. május 30. 14:11 MTI
III. Richárd angol király csontvázának friss vizsgálatából kiderült, hogy nem volt púpos, csupán gerincferdüléstől szenvedett. Miután 2012-ben Közép-Angliában egy parkoló alatt felfedezték az uralkodó maradványait, a kutatók beszkennelték azokat és a csontokról készült másolatok segítségével rekonstruálták a gerincoszlopát.
Korábban
Súlyos gerincferdüléstől szenvedett, ám a Shakespeare ábrázolásában megjelenő sánta, púpos, sorvadt karú figurától igen messze volt a kutatók szerint. "Gerince igen gyenge csontokból állt, ám biztos, hogy ez nem okozott feltűnő görbületet. Nem pontos, ha púposnak nevezik, hiszen gerince oldalra görbült, nem előre" - magyarázta Piers Mitchell, a Lancet brit orvosi hetilapban megjelent tanulmány egyik szerzője, a Cambridge-i Egyetem munkatársa.
"Aki nem állt közvetlenül mellette, nem valószínű, hogy arra gondolt volna, valami nagyon nincs rendben a királlyal" - vélte a kutató. III. Richárd feje és nyaka egyenesen állt, jobb válla azonban magasabb volt, mint a bal, felsőteste pedig végtagjaihoz viszonyítva kicsinek tűnt. Mitchell és kollégái a maradványok elemzéséből arra következtettek, hogy a gerincferdülés Richárd serdülő korában alakulhatott ki, ennek következtében néhány centiméterrel alacsonyabb volt, mint amilyen a betegség nélkül lett volna.
Az uralkodó 1485-ben halt meg, ő volt az utolsó angol király, aki csatában esett el. Egyes történészek szerint a kutatás eredményei a korabeli beszámolókat támasztják alá, amelyek szerint III. Richárdnak csak kis testi hibája volt.
Ferde testtartása nem biztos, hogy feltűnő volt akkoriban: a 15. században ugyanis sokan éltek testi hibával, az angolkórtól görbe lábbal, feltűnő harci sebesüléssel, betegségek nyomaival - mondta Steven Gunn, az Oxfordi Egyetem történésze, aki nem vett részt a kutatásban. III. Richárd rajongói azt remélik, az új kutatási eredmények segítenek átformálni az uralkodóról kialakult képet. A III. Richárd Társaság szerint a király rossz hírét a rivális Tudor-család keltette. A Richárdot támogatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a király korabeli portréit később változtatták meg, a púp is ekkor került rájuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.