2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ebben a teremben tárgyalt II. Rákóczi Ferenc

2014. június 30. 17:40

1703 júliusában és 1711 januárjában két ízben is meglátogatta II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem a Vay-család ősi fészkét, a ma a Nemzeti Múzeumhoz tartozó vajai várat. Minden valószínűség szerint a kastély dísztermében bonyolította le a tárgyalásokat Vay Lászlóval, valamint a Habsburgokkal való megegyezést szorgalmazó Pálffy Jánossal. Rákóczi még láthatta azokat a stukkókat, amelyek később évszázadokra eltűntek, és csak a 2000-es régészeti feltárás során bukkantak elő újra.

A 2000-ben végzett régészeti kutatás során került elő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vajai várban az a stukkódíszítés, amely a boltíveken, valamint a boltívek záródásánál fut végig. Ezt különböző motívumokkal (stilizált levélformák, tulipánminták, geometriai formák, angyalka) díszítették. Az előkerült faliképek XVII. századiak, az épülettel egyidősek. Körülbelül fele maradt meg az eredeti mintázatoknak, melyeket 2003-ban helyreállítottak. Azokon a helyeken, ahol teljesen elvesztek az elemek, rekonstruálták azokat.

A kastélyban található legtöbb helyiség falait fehérre és sárgásfehérre festették ki, ez alól azonban kivételt jelent a földszinti nagyterem, valamint az első emeleti nagyterem, melyeknek oldalfalait és boltozatát világos szürkéskékre színezték. A terem észak-déli tengelye mentén, a boltozati vállakról indított, tükrösen ismétlődő virágos, palmettás motívumok a boltozati záradékoknál kialakított geometrikus ábra körül szerveződnek rendszerré.

A történelmi időkben ez volt a kastély díszterme. Minden bizonnyal itt tárgyalt II. Rákóczi Ferenc 1703. július 19-én Vay Lászlóval, illetve 1711. január 31-én Pálffy Jánossal. E történelmi tényből kiindulva enteriőr módon rendezték be a nagytermet. A középen álló hatalmas intarziás tárgyalóasztalt lombard típusú székek övezik. A terem ékessége lett egy rekonstruált, XVII. századi cserépkályha, melynek alapját a füzéri vár kutatásánál előkerült kályhacsempék adták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár