Nem sokkal a halála előtt még fotózott az ardenneki offenzívában elesett férfi
2014. július 4. 17:01 MTI
Halála után hetven évvel került elő egy második világháborúban harcolt amerikai katona fényképezőgépe.
Az ardenneki offenzívában elesett férfi nem sokkal halála előtt készített képeket a géppel. A petapixel.com fotós honlap közlése szerint két amerikai hobbifotós Luxemburgban fémdetektorok segítségével kutatott a csata nyomai után. Eközben bukkantak a katona tárgyaira egy gödörben.
A Chicagóból származó Louis J. Archambeau eltűnését 1944 karácsonyán jelentették, három héttel később pedig megtalálták a holttestét is, fényképezőgépét azonban nem. A hét évtized után előkerült gépben egy részben exponált tekercs volt, amelyet szakértők kielemeztek. Az egykori képeken csalódott arcú amerikai katonák láthatóak, néhány fotón egyszerű felszerelésben a hóban, másokon figyelőállásban.
A német hadsereg 1944. december 16-án indította meg utolsó nagy offenzíváját a nyugati fronton, a belgiumi Ardennekben. A második világháború döntő fontosságú hadműveletében amerikai csapatok is részt vettek. A szövetségesek végül öt hét alatt visszaverték a támadást: az utánpótlási nehézségek és a légitámadások miatt a német hadsereg visszavonulásra kényszerült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap