Kétezer hősi halottja volt Kecskemétnek az 1. vh-ban
2014. augusztus 1. 10:38 MTI
Az első világháború "a névtelen tömeg korszakát hozta, az egyéniségek eltüntetését, a tömeghadsereget, a tömegtermelést, a tömegtársadalmat, a tömegdiktatúrákat, kezdve a bolsevizmussal, befejezve a nemzeti szocializmussal" - mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kecskeméten, a Hazatérnek 1914-2014 című kiállítás megnyitóján.
Korábban
"Fontos az, hogy száz év elteltével emlékezzünk az első világháborúra, és ne csak és ne is elsősorban a hadműveletekre, hanem emlékezzünk az arcokra, emlékezzünk a nevekre, emlékezzünk az életutakra, emlékezzünk a családokra" - hangsúlyozta a miniszter, aki egyben az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke.
Navracsics Tibor fontosnak nevezte, hogy Kecskemét néven tudja nevezni és számon tartja "azokat az embereket, akik az életüket áldozták Magyarországért, életüket áldozták Kecskemétért". Az első világháború "a névtelen tömeg korszakát hozta, az egyéniségek eltüntetését, a tömeghadsereget, a tömegtermelést, a tömegtársadalmat, a tömegdiktatúrákat, kezdve a bolsevizmussal, befejezve a nemzeti szocializmussal" - szögezte le a miniszter.
Navracsics Tibor úgy fogalmazott: láttuk itt Közép-Európában, hogy micsoda pusztítást tud véghez vinni, egy "békének hazudott új rend, amely valójában Közép-Európa összes nemzetét összeveszíti egymással". Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere a Cifrapalotában nyíló első világháborús emlékkiállítással kapcsolatban az összefogást emelte ki, mert hazai és olaszországi köz- és magángyűjteményekből érkeztek az anyagok.
Emlékeztetett arra, hogy Kecskemét csaknem kétezer hősi halottat veszített az első világháborúban, de emléküket örökké megőrzi a város. A Cifrapalota nagy részét elfoglaló kiállítás a harcok, a katonaélet, a front, az állóháború, az iszonyatos emberáldozat témáját állítja a középpontba, különösen a lövészárkok, a front emberpróbáló, idegőrlő mindennapjait, halállal, szenvedéssel, bajtársiassággal és hazaszeretettel átszőtt világát; a helyi jellegzetességeket és a hadifogság emlékeit - áll a katalógusban.
A kiállítás széles társadalmi összefogással valósult meg. A goriziai-doberdói területről olasz magángyűjtők csatatéri anyagát is bemutatja, emellett magyarországi gyűjtők és intézmények tárgy- és fotóanyagából áll. A majdnem kétezer kecskeméti áldozatról név szerint is megemlékeznek. A Cifrapalota második emeletén az első világháborút különleges szemszögből, az ott hadirajzolóként résztvevő három híres magyar alkotó, Mednyánszky László, Farkas István és Nagy István rajzain és festményein keresztül mutatják be. A kiállítás december 31-éig tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap