1 millió brit katona halt meg a Nagy Háborúban
2014. augusztus 4. 16:27 MTI
Nagy-Britannia-szerte megemlékeztek arról hétfőn, hogy az ország száz évvel ezelőtt ezen a napon lépett be az I. világháborúba, amelyben megközelítőleg egymillió brit katona vesztette életét.
A központi rendezvényt Skócia legnagyobb, az Egyesült Királyság harmadik legnépesebb városának, Glasgownak a katedrálisában tartották. Az eseményen jelen volt Károly walesi herceg, brit trónörökös, David Cameron brit kormányfő, Alex Salmond skót kormányfő, valamint a brit nemzetközösség számos tagországának kormányfője. Azok, akik már nem fértek be a katedrálisba, annak falánál helyezték el az emlékezés virágait - jelentette a BBC.
David Cameron beszédében azt hangsúlyozta, hogy az I. világháború mélységesen felforgatta a világot. Úgy vélte, a háború összefogott egy fiatal generációt, amely nem akarta, hogy Európát egyetlen hatalom uralja, és azt sem, hogy lesöpörjenek a térképről egy olyan országot, mint Belgium.
London azt követően lépett a világháborúba, hogy Németország lerohanta Belgiumot. Cameron a rendezvényt követően a belgiumi Monsba utazott, hogy ott is részt vegyen a centenárium alkalmából tartott nemzetközi megemlékezésen.
Alex Salmond skót miniszterelnök egy interjúban azt mondta, hogy Skóciában nem maradt "egyetlen háztartás, egyetlen iskola, egyetlen közösség sem, amely ne szenvedte volna meg az első világháborút". Hozzátette, hogy a hadat viselő nemzetek között az egy főre eső áldozatok számát tekintve, a skótoké volt az egyik legnagyobb mértékű veszteség: az 1914-től 1918-ig tartó háborúban mintegy 145 ezer skót halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap