10 tény a kínzóeszközökről
2014. augusztus 11. 14:40
1. Az ókori görögök és rómaiak a kihallgatások során használtak kínzóeszközöket. Néhány kivételtől eltekintve az i.sz. 2. századig csak a rabszolgákat kínozták meg.
2. A boszorkányúsztatás, azaz a vízpróba igen népszerű módja volt az istenítéleteknek Európában, bár a gyökerek az Óbabiloni Birodalomig nyúlnak vissza.
3. A kínpad lényege a következő volt: az áldozatot egy négyzet alakú fakeretbe fektették, kezeit a feje fölé húzták, s végtagjait súlyokhoz - később görgőkhöz - erősítették. Emelőkkel feszítettek és lazítottak a fogoly végtagjait tartó köteleken, vagy emelték fel lassan a levegőbe vallatói elé.
4. A "hóhér leánya" a kínpaddal ellentétes elven működött, nem megnyújtotta, hanem összepréselte a testet. Egy csuklós vasgyűrű volt, amelybe beletérdeltették az áldozatot, kezét a háta mögött összekötözték, majd csavarral szorítottak rajta.
5. A tűzhalál egyik legelterjedtebb formája mind a katolikus, mind a protestáns területeken a máglyahalál volt. A spanyol inkvizíció a 17. században emelte rituális szertartássá a szörnyű büntetést.
6. A korbácsolás az újkori rabszolgák számára olyannyira mindennapos volt, hogy csak a legextrémebb eseteket jegyezték fel. A büntetés eszköze mindenhol más és más volt: egy szemtanú beszámolója szerint az egyik nyugat-afrikai kikötőben az újonnan elfogott rabszolgákat fókabőrből készült ostorral verték.
7. A forróvíz-próbára templomban, pap felügyelete mellett került sor: a vádlottnak lobogó vízbe kellett belenyúlnia, s egy érmét, gyűrűt vagy más tárgyat kiemelni. A sérült kart bekötözték, és 3 nap múlva megvizsgálták. Ha a vádlott sértetlen maradt, ártatlannak ítélték.
8. Az elektrosokk technikáját először a demokratikus Franciaországban alkalmazták az 1954-ben kitört algériai függetlenségi háború után.
9. Az ún. bastinado, avagy falaka közben a fogoly összekötözött, meztelen talpait verik. Perzsiában és Törökországban évszázadokon át volt hivatalos büntetési forma, de valahol a mai napig alkalmazzák.
10. A kommunista Kínában az 1949-es "felszabadulás" után az összegyűjtött ellenállókkal az életben maradt egykori rabok beszámolói szerint ürüléket etettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.