2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Már Vespasianus idején is lehetett római befolyás Grúziában

2014. augusztus 13. 13:15 MTI

Kétezer éves római fürdőkomplexumot tártak fel Grúziában, a Batumitól 15 kilométerre délre lévő ókori erődítmény területén. A régészek az i. sz. 2.-3. századból származó római építményekre számították, a fürdőkomplexum azonban majdnem bizonyosan az i. sz. 1. század második felére datálható, azaz a birodalom sokkal korábban, vélhetően Vespasianus császár uralkodása idején terjeszthette ki befolyását a térségre.

Hároméves lengyel-grúz ásatási program keretében tárják fel a Varsói Egyetem és a helyi múzeum régészei az Apsaros római erődöt - az i. sz. 1. század második felében létesített katonai objektum fontos szerepet töltött be a térségben, mellette haladt az ókorban a Kolkhiszból a kis-ázsiai római provinciák felé vezető út.

Mint Radoslaw Karasiewicz-Szczypiorski ásatásvezető régész az idei feltárási eredményeket ismertetve elmondta, a leletek két szempontból is érdekesek. A régészek az i. sz. 2.-3. századból származó római építményekre számították, a fürdőkomplexum azonban majdnem bizonyosan az i. sz. 1. század második felére datálható, azaz a birodalom sokkal korábban, vélhetően Vespasianus császár uralkodása idején terjeszthette ki befolyását a térségre.

A másik érdekesség, a római terma fényűző volta. "A katonai táborokban ritkán kényeztették a legionáriusokat gazdagon díszített fürdőkkel, ezért meglepődtünk, amikor napvilágra került a mozaikpadló" - jegyezte meg az ásatásvezető régész, aki elmondta, hogy a forró vizes fürdő mellett már feltárták a hideg vizes medence, a frigidarium nagy részét is. Radoslaw Karasiewicz-Szczypiorski tájékoztatása szerint a következő két évben folytatódnak az ásatások, s a tervek szerint feltárják az egész fürdőkomplexumot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár