Hány katolikus van Észak-Koreában?
2014. augusztus 15. 15:02 MTI
Az ortodox kommunista vezetés ellenére Észak-Koreában is vannak katolikusok, mi több, még katolikus egyház is, jóllehet szigorú állami ellenőrzéssel működhet csupán. Míg Ferenc pápát - aki csütörtökön öt napra Dél-Koreába érkezett - katolikusok milliói üdvözölték és üdvözlik, addig Észak-Koreában messze nem kísérné nyilvánosan ilyen tömeges öröm.
Korábban
Csak becslések vannak az észak-koreai katolikusok számáról - mármint azokról, akik nyíltan vállalják és vallják hitüket -, de a legmerészebb kalkuláció szerint sem lehetnek többen háromezernél. Az óvatosabb adat 800 főről szól, ez az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a számítása. A háromezer fős a Koreai Katolikus Szövetségé, amely észak-koreai intézmény, teljesen a kormány ellenőrzése alatt áll, és felelős az összes hivatalos információért, amely az egyházról szól. Emellett feladata az is, hogy összehangolja a heti miséket a hívők számára.
Dél-Koreában ötmillió katolikus van. Északon a kommunista állam létrejötte előtt is nagyságrendekkel több volt a jelenlegi, legfeljebb pár ezernél: a koreai városok közül - a később Észak-Korea fővárosává váló - Phenjanban élt a legtöbb. Koreai Jeruzsálemként emlegették, még püspöksége is volt. Az 1950-es évek elején azután igen gyorsan összezsugorította a katolikus egyházat a diktatúra, s azóta is vasmarokkal uralja, olyannyira, hogy a Vatikán nem is ismeri el Észak-Korea katolikus egyházát.
Mindössze egyetlen katedrális maradt a kommunista országban, de ez is "visszafogottabb, lecsupaszítottabb" lett. Nincsenek benne feszületek, csak keresztek, papok helyett az állam által kinevezett világi emberek vezetik a miséket, a szentségeket sem szolgálják ki.
Mindazonáltal Észak-Koreában nem számít törvénytelenségnek katolikusnak lenni. Az ország 1948-ban készül alkotmányának 14. cikkelye vallásszabadságot hirdet. Csakhogy a keresztény eszmerendszer, mindenekelőtt Krisztus imádata nemigen egyeztethető össze Észak-Korea politikai ideológiájával, személyi kultuszával. Jézus helyett inkább az országalapító Kim Ir Szent kellett imádni, azután fiát, majd pedig pár éve unokáját.
A különféle vallások híveit gyanús elemként tartja számon az állam. Ez vonatkozik mindegyik vallás követőjére, de a kereszténységet "vallja" az észak-koreai vezetés a legfenyegetőbbnek - magára nézve. Míg a hivatalos adatok szerint csupán háromezren követik a katolikus hitet, biztosra vehető, hogy sokan "magánúton" gyakorolják azt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap