Nem olasz államtitok többé az usticai repülőgép-szerencsétlenség
2014. szeptember 2. 17:03 MTI
Hozzáférhetőek lettek az 1980-ban az olasz Ustica szigete felett felrobbant utasszállító repülőgéppel kapcsolatos és eddig államtitoknak minősített olasz diplomáciai és titkosszolgálati dokumentumok, amelyek tartalmát elsőként a La Repubblica olasz napilap közölte kedden.
A Matteo Renzi vezette kormány elrendelte több, évtizedeken át olasz államtitokként kezelt merényletre vonatkozó akták zárolásának feloldását. A dokumentumok között van az Ustica felett 1980. június 27-én darabjaira robbant repülőgép mostanáig titkosított ügye is. Az olasz állami levéltár által nyilvánosságra hozott több ezer dokumentummal több mint harminc éves titok részleteire derül fény.
Az Itavia olasz légitársaság DC9 típusú gépe Bolognából Palermóba tartott, amikor - mintegy hetven kilométerre Szicíliától - Ustica szigete felett felrobbant és a tengerbe zuhant. A fedélzetén levő 81 személy - utasok és a legénység tagjai - meghalt.
Kezdettől fogva bizonyosnak tűnt, hogy az utasszállítót lelőtték. Az akkor Muammar Kadhafi vezette Líbiára terelődött a gyanú, de a feltételezések között szerepelt az is, hogy az DC9-est amerikai vagy más NATO-vadászgép találta el véletlenül, miközben egy az utasszállító közelében repülő líbiai vadászgépet célzott meg.
A La Repubblica szerint az új dokumentumok sem adnak választ arra, ki lőtte le a repülőgépet, az viszont egyértelműen bebizonyosodik, hogy az olasz, líbiai és amerikai hatóságok évtizedeken át szándékosan homályban tartották a tömegszerencsétlenség hátterét.
A La Repubblicában közölt dokumentumokban olvasható, hogy 1992-ben az olasz ügyészségnek sikerült információkat kapnia Abdel-Hamíd el-Bakkús korábbi líbiai miniszterelnöktől, aki Kadhafit vádolta az olaszok elleni terrorista merénylettel. Erre utalnak Olaszország volt líbiai konzuljának telexüzenetei is, melyek a repülőgép-baleset előtt arra figyelmeztették Rómát, Kadhafi támadásra készül. Az usticai szerencsétlenség után egy hónappal egy líbiai vadászgép zuhant le a dél-olasz Calabria hegyei felett: az akták szerint a gép darabjait és a pilóta holttestét az olaszok villámgyorsan eltüntették.
A titkosítás alól feloldott jelentések azt is bizonyítják, hogy a repülőgép lezuhanásakor a Tirrén-tenger övezetében egy amerikai hadihajó és több amerikai vadászgép is tartózkodott. Ezt az Egyesült Államok soha nem ismerte el.
A repülőgép-szerencsétlenséget tisztázni igyekvő olasz bírósági eljárás 2013-ban zárult le, amikor a semmítőszék - a felelősök megnevezése nélkül - az olasz belügyminisztériumot és a közlekedési tárcát az áldozatok családtagjainak kártérítésre ítélte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap