Tovább kutatnak Géza fejedelem temetkezési helyén
2014. szeptember 25. 17:00 MTI
Régészeti feltárásba kezdett a Szent István Király Múzeum Székesfehérváron, a Szent István-bazilika előtti téren, ahol a szakemberek Géza nagyfejedelem temetkezési helyének és egykori palotájának maradványait feltételezik.
Korábban
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a bazilika felújítása révén nyílt lehetőség a feltárásra, amelyhez a forrásokat a város biztosítja. Megjegyezte: amennyiben bemutatásra érdemes maradványokat találnak, akkor azokat mindenképpen a helyszínen kívánják a nagyközönség elé tárni. Reményét fejezte ki, hogy hasonló kincsekre lelnek a régészek, mint Pécsen, az ókeresztény sírkamrák esetében.
Kérdésre a városvezető elmondta: a tavaly elindított Árpád-ház Program minden, a korszakhoz tartozó székesfehérvári helyszín feltárását és bemutatását támogatja. Hozzátette: amennyiben a feltételezésekből valóság lesz, akkor a program segítségével, állami vagy uniós források bevonásával bemutatóhelyet létesítenek az Árpád-kor újabb helyi bizonyítékainak.
Az 1971-es ásatások
Kulcsár Mihály, a múzeum régész-igazgatóhelyettese felidézte, hogy a területet Kralovánszky Alán 1971-ben részben feltárta, és akkor egy templom maradványait fedezte fel, amelyeket a történeti-régészeti kutatás a Jan Dlugoss lengyel krónikás által lejegyzett középkori hagyomány alapján Géza nagyfejedelem temetkezési helyével azonosított.
Mint mondta, a templom a 10. századi hasonló jellegű építményeket figyelembe véve a fejedelmi - majd Szent István koronázása után királyi - palota tartozéka lehetett, az erre utaló csatlakozó falmaradványok töredékes részletei is előkerültek korábban.
Az igazgatóhelyettes a feltárás céljának nevezte az 1971-ben részben feltárt és a kor műszaki színvonalán dokumentált építészeti maradványok hitelesítését, teljességre törekvő feltárását és dokumentálását a mai modern eljárások és technikai eszközök bevonásával, valamint a kronológiai és építészeti kérdések tisztázását.
Kulcsár Mihály kiemelte: Székesfehérvár fontos nemzetközi utak csomópontjában, a Sárvíz kiterjedt mocsárvilágának közepéből kiemelkedő természetes szigeteken alakult ki és a 10. század második felében fejedelmi központ volt. A középkori településeken általánosan megfigyelhető volt, hogy a legfontosabb egyházi épület a környéket uraló legmagasabb ponton, a legelőkelőbb helyen épült fel - tette hozzá.
Rámutatott, hogy Székesfehérvár esetében a Szűz Mária prépostsági templomnak kellene azon a ponton lennie, azonban a királyi koronázó és temetkező bazilikát attól a helytől távolabb építették fel. Szerinte ennek magyarázata, hogy a jelzett magaslatot olyan jelentős objektum foglalta el - valószínűleg a királyi palota és a Géza fejedelem hamvait őrző templom -, amelynek áthelyezése nem volt lehetséges.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap