2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Termékenységi isten lehet a törökországi szentélynél talált ősi sztélén

2014. november 13. 08:59

Egyedülálló római kori sztélét találtak német régészek egy törökországi szentély ásatásakor. Az előzetes vizsgálatok szerint a másfél méter magas, bazaltból faragott kőtábla egy szentély támfalán helyezkedett el, de hogy pontosan kit ábrázol, azt egyelőre nem lehet tudni.

Engelbert Winter ásatásvezető és Michael Blömer régész szerint a sztélé feltehetően egy termékenységi istenséget ábrázol. A leletet Jupiter Dolichenus isten ókori szentélyének helyén, a délkelet-törökországi Dülük (Doliche) városa mellett tárták fel. "A rajta látható ábrázolás fantasztikus állapotban maradt fenn. Általa kivételes lehetőségünk nyílik betekinteni a rómaiak hitvilágába, illetve megfigyelni a közel-keletei ősi tradíciók továbbélését" - fejtették ki a régészek.

A 2014-es ásatási szezonban mintegy hatvan régész közreműködésével az elmúlt kétezer évből tártak fel értékes leletanyagot a régészek. Így előkerült a település vaskori szentélyének egy faldarabja, vagy a római istenség, Jupiter Dolichenus templomának maradványai. Jupiter Dolichenust eredetileg Hadad vagy Teshab néven imádták, s az i.sz. 2. század elején harcos karaktere miatt lett népszerű Rómában. Szentélye Gaziantep mellett, a Dülük Baba Tepesi nevű hegyen, 1200 méter magason áll.

Az archeológusok a sztélét az ősi szentély helyén a korai középkorban épült keresztény kolostor romjai között találták meg. "A bazaltsztélén egy szakállás isten emelkedik ki a kehelylevélből. Hosszú szára egy kévéből jön ki, amit csillagmotívumok díszítenek. A kéve két oldalán egy hosszú szarv és egy fa látható, amiket az isten kezével megragad. Az ábrázolás motívumai azt sugallják, hogy egy termékenységi isten lehet" - fejtegeti Blömer, hozzátéve, hogy bizonyos ikonográfiai elemek, mint a szakáll kompozíciója vagy a kezek elhelyezése, az i.e. 1. évezredből ismert képi ábrázolásmóddal állnak rokonságban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár