2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Visegrád Karma

2014. december 11. 10:22 MTI

Visegrád Karma címmel a visegrádi országok művészei által a rendszerváltás időszakában alkotott plakátokból nyílt reprezentatív kiállítás szerda este a budapesti Lengyel Intézetben.

A tárlat a rendszerváltás 25. évfordulójáról megemlékező, a Lengyel Nagykövetség és a Lengyel Intézet közös szervezésében megvalósuló Történelemórák a szabadságról című rendezvénysorozat záró eseménye. A Visegrád Karma című nemzetközi vándorkiállítás a visegrádi országok közös rendszerváltás korabeli történelmének 60 darabos lenyomata. Az A0-ás méretű plakátokon 4 ország 27 alkotójának munkája látható, köztük az Orosz István által készített legendás Tovariscsi konyec.

Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet a kiállítást megnyitó beszédében nagyon sikeresnek nevezte a Történelemórák a szabadságról projektet, amelynek méltó lezárása a plakátkiállítás. Bejelentette, hogy a nagy sikerre való tekintettel a történelemórák a jövő évben is folytatódnak, nemcsak a rendszerváltás, hanem más aktuális évfordulókhoz kapcsolódóan is. Az első történelemórát jövő januárban az auschwitzi haláltábor felszabadításának 70. évfordulójához kötik.

A tárlat fő szervezője és ötletgazdája a Bakelit Multi Art Center. A vándorkiállítást 2013-ban a Nemzetközi Visegrádi Alap is támogatta. Eddig Kassán, Kielcében és Plzenben (Pilsen) volt látható. A budapesti Lengyel Intézetben mintegy másfél hónapig tekinthető meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár