Egy helyen a Magna Carta négy fennmaradt eredeti példánya
2015. február 2. 15:54 MTI
Első ízben látható együtt a 800 éves Magna Carta négy fennmaradt eredeti példánya a londoni British Libraryben egy mindössze három napig tartó kiállításon. Több mint 40 ezer érdeklődő közül sorsolták ki azt az 1125 szerencsést, aki megtekintheti a történelem egyik legjelentősebb és legismertebb dokumentumát a brit nemzeti könyvtárban hétfőn nyílt tárlaton.
Korábban
Földnélküli János (1167-1216) angol király 1215. június 15-én bocsátotta ki a modern alkotmányok alapjának tartott Magna Cartát, hogy jogaik írásba foglalásával lecsillapítsa a súlyos adóterhek és a despotikus uralkodás miatt lázadozó nemeseket. A dokumentumot a parlamentáris demokrácia irányába tett egyik első lépésként tartja számon a történetírás. Kimondja egyebek közt, hogy senki nem áll a törvények fölött, még a király sem.
A könyvtári kiállítás zárultával a négy Magna Cartát egy napra a brit parlament felsőházába, a lordok házába viszik, majd visszakerülnek eredeti helyükre, kettő a British Librarybe, egy-egy pedig a lincolni, illetve a salisburyi székesegyházba.
"János király bizonyára soha nem gondolta volna, hogy ilyen tartós és globális lesz a Magna Carta öröksége. Nyolc évszázad elteltével az egyesítésük iránt megnyilvánuló nemzetközi érdeklődés és izgalom tanúsítja e négy kézirat rendkívüli jelentőségét és szimbolikus erejét" - szögezte le az esemény alkalmából kiadott közös közleményében a brit nemzeti könyvtár és a két katedrális.
Az 1215-ös chartát legalább 13 példányban készítették el, hogy szétküldjék a világi és egyházi hatóságoknak szerte az országba, ezekből maradt fenn a most egyesített négy kézirat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap