2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

8 ezer éves falloszok és vulvák hirdetik a termékenységet

2015. február 10. 19:52

Mintegy száz, kultikus célokra használt lelőhelyet tártak fel régészek a Negev-sivatag déli részén. Bár egyelőre nem tudni, milyen vallási tevékenységek folyhattak a megközelítőleg nyolcezer éves lelőhelyeken, a nagyszámú állatcsontból ítélve állatáldozásra is sor kerülhetett.

A közel 8 ezer éves lelőhelyeket Izrael állam déli csücskében, az Eliat-hegyekben találták meg izraeli régészek. Néhol csoportosan alakították ki ezeket a helyeket, például egy 0,8 négyzetkilométeres területen 44 kultikus helyet is találtak, ami azért döbbenetes szám, mert a környezeti tényezők és a topográfia miatt eddig csak kevés hasonló korú település maradványai kerültek elő - írják kutatók a Journal of the Israel Prehistoric Society című lap hasábjain.

A különböző kőépítmények és leletek a termékenységgel állnak összefüggésben: az egyik pénisz alakú építmény 1,5-2,5 méter átmérőjű kőkörök felé mutat, amelyek a régészek szerint a női szeméremtestet testesítik meg. Bár egyelőre nem tudni, milyen vallási tevékenységek folyhattak a lelőhelyeken, a nagyszámú állatcsontból ítélve állatáldozásra is sor kerülhetett.

Az Eliat-hegyek az Izrael legdélibb csücskében, az Akabai-öböl partján elterülő Eliát városától északra, a Negev-sivatag déli részén található. A kutatók megjegyzik, hogy egy igen száraz területről van szó, ahol évente mindössze átlagosan 20 mm csapadék esik - ugyan nyolcezer évvel ezelőtt a klíma valamelyest kedvezőbb volt, s 20-40 százalékkal több csapadék hullt, a terület ugyanúgy sivatag volt, mint ma.

A szakemberek egyelőre a leletek jelentését találgatják, az viszont szembetűnő, hogy a halál és a termékenység jól reprezentált az ősi lelőhelyeken. Nagyon sok "lyukas" kő került például elő a sivatagban: a női szeméremajkakra hajazó alkotások egyértelműen a termékenységkultusszal hozhatók összefüggésbe.

A régészek emberi alakú faragványokat is találtak, ahogy az a lenti képen is látható - a kutatók szerint a halált az eltemetett és a lefelé fordított kövek jelzik. Előkerült azonban olyan félig eltemetett kő is, amelyre emberi alakot véstek.

Ezen a felvételen három, középen lyukas kő van, mellettük egy ovális alakú kőépítmény maradványai. Nagyon sok ilyen emlék került elő a hegyen, magasságuk olykor a 80 centimétert is elérheti.

A lenti képen egy kőépítmény maradványa látható az egyik lelőhelyen az Eliat-hegyekben; a területet a kitűnő elhelyezkedése és a jó kilátás miatt választhatták a rituálékat végzők.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár