Megvan a legkorábbi, műtétet mutató film
2015. március 4. 17:49
Hivatalosan is megerősítették, hogy egy 1899-es némafilm a legkorábbi olyan ismert mozgókép, amelyen műtéti beavatkozás látható, ráadásul szintén ez az első, amely az érzéstelenítés fázisait mutatja.
Az itt látható filmet ugyan már 2012 áprilisában feltöltötték a Youtube videómegosztó portálra, ám sokáig elkerülte a közvélemény figyelmét, mígnem a napokban újra a kutatás középpontjába került. A Journal of Anesthesia History szakfolyóirat megjelenés előtt álló tanulmánya azt írja, hogy több európai filmtár is megerősítette a mozgókép történelmi jelentőségét, ugyanis ez az első olyan film, amelyen operáció, illetve - kloroformmal történő - érzéstelenítés látható.
A 3 perc 40 másodperces némafilmet Eugenio Py forgatta nem sokkal azután, hogy Auguste és Louis Lumière francia mérnökök szabadalmaztatták a mozgókép rögzítésére és vetítésre alkalmas kinematográfot, mondta el a tanulmány szerzője, Adolfo Venturini, a Buenos Aires-i Orvosi Egyetem professzora. A Buenos Aires-i Hospital de Clínicas-ban filmre vett 1899-es képsorokon egy férfi beteg látható, akinek cisztát távolítanak el tüdejéből argentin orvosok. Az operációt Alejandro Posadas (1870-1902) argentin orvos végzi orvostanhallgatók segítségével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap