Alkonyat Budapest felett
2015. március 10. 14:48
1944 az alkonyat éve. Budapest romokban, terror és konspiráció uralta mindennapok, SS-katonák és nyilasok mindenütt. Az ellenállási mozgalom azonban napról napra erősebb. A magyar nácibarát és náciellenes erők között csendes háború dúl. Eközben pedig a szovjet hadsereg egyre csak közeledik, a németek és a magyar nácik pedig a megmaradt zsidó lakosság megsemmisítésére készülnek.
Korábban
Raoul Wallenberg a svéd követség titkáraként 1944. július 9-én érkezik meg a Keleti pályaudvarra, ahonnan taxija a budapesti zűrzavar kellős közepébe viszi. Wallenberg egy csapásra a náci fennhatóság alatt álló területek utolsó jelentős, még létező zsidó közössége, a fővárosi zsidóság megmentéséért harcoló erők szövevényes hálózatában találja magát.
A Svédországban élő magyar történész a skandináv után a hazai közönség elé tárja több éves kutatómunkájának eredményét, amely fontos és eddig ismeretlen tényekkel járul hozzá Raoul Wallenberg történetéhez.
Kovács Gellért történész, publicista, tanár. Magyarországon született, kilencéves kora óta Svédországban, jelenleg Stockholmban él. Több évig dolgozott Raoul Wallenberg tevékenységének és sorsának felderítésén magyarországi levéltárakban kutatva. Az Alkonyat Budapest felett azokon az egyedülálló adatokon alapul, amelyekre kutatásai során bukkant.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.