2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megújult a várpalotai Thury-vár

2015. március 12. 11:07 MTI

Megújult a várpalotai Thury-vár udvara, új festőműhelyt és vetítőtermet alakítottak ki a létesítményben 142 millió forintos uniós fejlesztés eredményeként - mondta a város polgármestere a szerdai átadó ünnepségen, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke is jelen volt.

Talabér Márta polgármester (Fidesz-KDNP) kiemelte, hogy a beruházás eredményeként megújult a várudvaron lévő egykor működő középkori kút is. Hozzátette: az új festőműhelyben a reneszánsz-kori technikákat ismerhetik meg az érdeklődők, az újonnan kialakított vetítőteremben pedig a Thury-vár ostromát bemutató animációs filmet tekinthetik meg. Az új kiállítótérben korabeli kínzó-, vallató eszközöket mutatnak be.

A polgármester felidézte: a munkálatok 2014 nyarán kezdődtek. Mint mondta, Várpalota épített régmúltjából nem sokat hagyott meg a szocializmus, a mezővárosi arculatot a modern szocialista iparvárosé váltotta fel. A vár azonban túlélte a törököt, a két világháborút és az azt követő időszakot egyaránt - tette hozzá.

A most átadott megújult létesítmény lesz a központi helyszíne a Diadal Napjának, mely Thury György 450 éve véghezvitt diadalának állít emléket. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a beruházás példázza, hogy Thury György egykori végvári vitéznek méltó utódai élnek ma Várpalotán. Úgy vélte, ez a nap a "jelenkor elkötelezett várpalotai polgárainak diadalának napja is: a cselekvés diadala a tétlenség fölött".

"A történelem során a magyarok ellen elkövetett birodalmi merényletek egyike, hogy elpusztították seregnyi gyönyörű várunkat" - mondta Kövér László, hozzátéve: ezért külön öröm, ha újjáépül valamelyik várunk. Az Országgyűlés elnöke felidézte: a palotai vár lerombolását I. Lipót császár 1702-ben rendelte el, de a Rákóczi-szabadságharc megakadályozta az elpusztítását.

Kövér László azt mondta, akik ma várépítésbe kezdenek, azok hosszú távon gondolkodnak. Hozzátette: ott érezzük jól magunkat, ahol az emberek, a közösségek szeretnek kézzel foghatót alkotni, jó érzés tudni, hogy Várpalota olyan város, ahol ilyen emberek élnek. Megjegyezte, hogy a felújított vár egy nagyszerű közösségi tér lett, ahol lehet várjátékot, színdarabot és filmet nézni, igényes zenei műsorokat hallgatni, múltidéző kiállításokat szemlélni.

Pappné Csővári Zsófia, a Thury-vár Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a fejlesztés során a vár ajándékboltja is megújult, színházi öltözők és a parkolót a főbejárattal összekötő gyalogút épült, valamint mobil színpadot, nézőtéri székeket és új hangtechnikát is vásároltak. A beruházás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Terv Közép-dunántúli Operatív Program keretén belül valósult meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár