Nem civilizációs betegség a rák
2015. március 25. 09:50 MTI
A mellrák eddig ismert legrégebbi esetét fedezték fel Egyiptomban spanyol antropológusok, akik egy 4200 éves női csontvázon mutatták ki a betegség jeleit - jelentette be kedden Mahmúd ed-Damáti egyiptomi műemlékvédelmi miniszter.
Korábban
A spanyolországi Jaén egyetem kutatói a felső-egyiptomi Asszuán várostól nyugatra eső Kubbet-el-Haváa nekropoliszban végeztek vizsgálatokat csontvázakon, így bukkantak egy "előkelő nő" maradványaira, amelyek Damáti szerint feltűnő rendellenességek nyomait viselték.
A spanyol misszió antropológus részlegének vezetője, Miguel Botella elmondta, hogy az ókori Egyiptomban, a hatodik dinasztia uralmának végén élt nő csontvázán végzett vizsgálatok szerint a beteg előrehaladott, áttételes mellráktól szenvedett, amelynek terjedése különböző elváltozásokat okozott.
Botella szerint a csontváz állapotából az is kiderült, hogy az Elephantiné városából származó nő a társadalmi elithez tartozott és betegsége valószínűleg megakadályozta őt a fizikai feladatok ellátásában. A kutató rámutatott arra is, hogy a beteget a jelek szerint egészen haláláig ápolták.
Alejandro Jiménez, az expedíció vezetője elmondta, hogy a többek között fizikai antropológusokból álló multidiszciplináris csapat 2008 óta végez vizsgálatokat Kubbet-el-Haváaban. A kutatások célja, hogy fényt derítsenek Elephantiné uralkodóinak és családtagjainak hétköznapi életére és temetkezési rítusaira.
Megfigyelők szerint ugyan a rák világszerte az egyik leggyakoribb oka az elhalálozásnak, a betegség gyakorlatilag teljes mértékben hiányzik a régészeti tanulmányokból. A mostanihoz hasonló leletek viszont ellentmondanak azon elterjedt feltevésnek, miszerint a rák a modern kori életmód velejárója, egy "civilizációs betegség".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap