Árpád-kori település maradványaira bukkantak Tiszapüspöki határában
2015. március 25. 16:21
Avar kori sírokra és kora Árpád-kori település maradványaira bukkantak a régészek egy Tiszapüspöki határában zajló megelőző feltáráson - mondta el Tárnoki Judit, a szolnoki Damjanich János Múzeum régészeti osztályvezetője, ásatásvezető az MTI-nek.
Az M4-es út elkerülő szakaszának építése miatt ezerötszáz méter hosszú lelőhelyen, több szakaszon dolgoznak a múzeum szakemberei tavaly május óta. Tárnoki Judit a feltárás helyszínén elmondta: tíz-tizenkét avar kori sírhely lehet a területen, amelyből eddig hetet tártak fel. Hozzátette: a kilencedik századi temetkezési rítus érdekessége, hogy a korabeli emberek a koporsókra megnyúzott birka-vagy szarvasmarhabőrt terítettek. Erre az elhunytak csontváza fölött levő állati koponya- és végtagcsontok utalnak - mutatta.
Az ásatásvezető kitért arra, hogy a sírokban használati tárgyakat, vaskést, gyöngysort, kettő égetett agyagedényt, ugyanennyi vas övcsatot és az egyik női csontváz mellett egy orsókarikát is feltártak. Tárnoki Judit a kora Árpád-kori település maradványairól elmondta: nyeregtetős, földbe mélyített házakban éltek a Tisza kanyarulatának partján az emberek a tizedik században. A település sajátossága a rengeteg árok és kisebb-nagyobb gödör, ez utóbbiakat hulladéktárolónak használták.
A feltárt csontok antropológiai vizsgálatát a Természettudományi Múzeum szakemberei fogják elvégezni, majd később tárolni, az állati és egyéb leleteket a szolnoki Damjanich János Múzeumba szállítják - mondta Tárnoki Judit. Az ásatásvezető emlékeztetett arra, hogy Tiszapüspöki határában nem ezek az első leletek, amelyeket feltártak: tavaly római kori szarmata településre bukkantak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap