2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újra látható a torinói lepel

2015. április 20. 09:55 MTI

Öt év után először ismét kiállították vasárnap a kereszténység egyik legjelentősebb ereklyéjét, a torinói leplet. A Krisztus halotti lepleként számon tartott relikviát a torinói Keresztelő Szent János-székesegyházban tekintheti meg a nagyközönség június 24-ig.

Az ereklyét vasárnap délelőtt egy ünnepi szentmise keretében, több száz hívő jelenlétében leplezte le Cesare Nosiglia torinói érsek, a szertartást a templom előtt is követni lehetett egy óriáskivetítőn. A misén részt vett Pietro Fassino főpolgármester is, aki óriási vallási és társadalmi jelentőségű eseménynek nevezte a lepel 2010 óta első bemutatását.

A kiállításra egymillió látogatót várnak, köztük Ferenc pápát, aki röviddel a zárás előtt, június 21-én tekinti meg a híres darabot. Ferenc pápa a Don Bosco, azaz Bosco Szent János (1815-1888), a szalézi rend alapítója születésének 200. évfordulójára rendezett ünnepség alkalmából látogat el az észak-olaszországi nagyvárosba. Május 14-én Sergio Mattarella olasz államfő is megtekinti az ereklyét a torinói székesegyházban.

A torinói lepel néven híressé vált ereklye a legenda szerint Názáreti Jézus halotti leple: az evangéliumok tudósítása szerint Krisztus testét gyolcsba csavarták, miután levették a keresztről, majd ebben is temették el. Az ereklye eredetiségét mindazonáltal eddig nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, a tudósok a mai napig vitáznak róla. A 4,37 méter hosszú és 1,1 méter széles, halszálkamintásan szőtt lenvásznon egy körülbelül 1,75 méter magas, szakállas férfi testének lenyomata látható, akit láthatóan megkínoztak: erre utalnak a fején, a kezén és a lábfején található sérülések, valamint egy szúrt seb a szív tájékán.

Az mára biztossá vált, hogy nem festmény a lenyomat, az azonban továbbra is kérdéses, hogy pontosan mely korból származik. A torinói székesegyház egyik oldalkápolnájában 1578 óta őrzik a leplet, amelyet csak különleges alkalmakkor tárnak a nyilvánosság elé. Legutóbb 2010-ben mutatták be a torinói leplet, akkor 2,1 millióan nézték meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár