2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A német parlament is népirtásnak nevezi majd az örmények lemészárlását

2015. április 21. 11:32 MTI

Hosszú vita után hétfőn megállapodtak a német kormánypártok parlamenti frakciói, hogy tartalmazza a népirtás kifejezést az a parlamenti határozat, amelyet pénteken, az örmények ellen az Oszmán Birodalomban elkövetett mészárlások kezdetének 100. évfordulóján fogadnak majd el.

A konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) képviselőcsoportjának megállapodása alapján a Bundestag - a törvényhozás alsóháza - pénteki emlékülésére készülő határozati javaslatban az áll majd, hogy a törökországi örmények elleni leszámolás áldozatainak sorsa "példaszerűen mutatja meg a tömegpusztítások, etnikai tisztogatások, népcsoportok elűzése, és bizony a népirtások" 20. századi történetét.

A kormánypárti frakciók által benyújtandó határozati javaslat eddigi tervezetében "körülírták" a népirtás kifejezést, a szövegben az "örmények kiirtása" fordulat szerepelt. Sajtóbeszámolók szerint a kormány kerülni kívánta a kifejezést, tekintettel a népirtás elismerésétől elzárkózó ankarai vezetéshez fűződő viszonyra, és a képviselőcsoportok vezetése egyetértett ezzel a törekvéssel. A pártok soraiban viszont az utóbbi napokban egyre többen sürgettek egyértelmű, világos állásfoglalást, és a kormány ellenállása fokozatosan gyengült.

Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter egy vasárnap esti tévéinterjúban még azt mondta, hogy a berlini vezetés ösztönözni kívánja Törökország és Örményország párbeszédét a száz évvel ezelőtt történtekről, és ezért "nem a legkönnyebb utat választja" és nem próbálja meg "leegyszerűsíteni a felelősség kérdését egyetlen kifejezésre". Azonban a Süddeutsche Zeitung című lap hétfői számában megjelent interjúban már úgy fogalmazott, hogy "össze lehet foglalni a népirtás kifejezéssel" az örmények elleni  - mintegy másfél millió halálos áldozatot követelő - leszámolások történetét.

Steffen Seibert kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány támogatja a frakciók új határozati javaslatát. Az utóbbi napokban az Európai Parlament és Ferenc pápa is népirtásnak minősítette és elítélte a történteket, ezzel kiváltva a török kormány tiltakozását.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár