Soha nem látott fotók Muhammad Ali egyperces győzelméről
2015. május 26. 13:27
Szinte mindenki ismeri azt az ikonikus fotót, amikor a boksztörténet egyik legnagyobb alakja, Muhammad Ali a földön fekvő Sonny Liston felett állva rázza jobb öklét, miután 1965-ös második összecsapásuk során alig egy perc alatt kiütötte ellenfelét. Az Associated Press a legendás mérkőzés 50. évfordulója kapcsán eddig nem látott képeket tett közzé.
A Maine állambeli Lewistonban 1965. május 25-én rendezett összecsapás a két öklöző második meccse volt, s alig néhány másodpercig tartott, mert a 23 éves Ali már az első menetben kiütötte 33 éves riválisát. A mérkőzés egyik érdekessége az volt, hogy ekkor bokszolt először Muhammad Ali néven a sportág történetének egyik legnagyobb alakja, aki egy évvel korábban még Cassius Clayként hódította el Listontól a nehézsúly koronáját. Ekkor ellenfele a hetedik menetig jutott.
Ali azon ütését, amely végül a földre küldte Listont, „fantom ütésnek” nevezte, „olyan volt mint a villámlás és a mennydörgés” - mondta a küzdelem végén az újságíróknak. Listonnak csak harmadszorra sikerült felkelnie a padlóról. A jegyüket több mint száz dollárért vásárló nézők - habár a boksztörténelem részeseivé váltak - nem örültek kifejezetten a villámmenetnek, s hamarosan feltűntek a csalást kiáltók hangjai is.
Sokak szerint a menet legalább 1 perc 45 másodpercig tartott, azonban Jersey Joe Walcott bíró - miután összeszedte a magánkívül lézengő Listont - a mikrofonba ezeket a szavakat mondta: „A győztes az eddigi bajnok - Muhammad Ali. Az idő: egy perc.”
Az Associated Press által gyűjtött, eddig be nem mutatott fotók:
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.