Tömeges megtorló gyilkosságoknak lehetett részese a ruandai tábornok
2015. június 23. 12:30 MTI
A spanyol hatóságok kérésére letartóztattak Londonban egy emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolt ruandai tábornokot - jelentette be kedden a kigali brit nagykövetség, a ruandai kormány pedig felháborodottan fogadta ezt.
Korábban
A vád szerint a ruandai hírszerzési és biztonsági szolgálat vezetőjét, Emmanuel Karenzi Karakét felelősség terheli a ruandai tuszi kisebbség tagjai elleni 1994-es népirtás utáni megtorló gyilkosságok miatt.
Karake letartóztatása jogilag kötelező volt Nagy-Britannia számára, miután Spanyolország európai elfogatóparancsot adott ki a tábornok ellen. A letartóztatás szombaton történt a Heathrow repülőtéren. A tábornokot őrizetben tartják, és csütörtökön kell megjelennie egy brit bíróság előtt.
Louise Mushikiwabo ruandai külügyminiszter a bejelentésre reagálva azt írta a Twitteren: "Elfogadhatatlan és felháborító, hogy a nyugatiak az afrikaiak megalázásában szolidárisak egymással". Johnston Busingye ruandai igazságügy-miniszter közölte, hogy hazája "tárgyal Londonnal az ügy megoldása érdekében", de megjegyezte, hogy a Karake elleni spanyolországi vádemelést törvénytelennek és politikailag motiváltnak tartja.
Az 54 éves tábornok ellen - negyven más ruandai katonai és politikai vezető között - Fernando Andreu Merelles bíró emelt vádat 2008-ban. Valamennyien annak a Ruandai Hazafias Front (RPF) nevű lázadószervezetnek a vezetői voltak, amely 1994-ben került hatalomra, és véget vetett a népirtásnak.
Ruandában 1994-ben a többségi hutu törzs tagjai a kisebbségi tuszik ellen fordultak. A genocídiumban körülbelül 800 ezer civil halt meg, főleg a tuszi törzs tagjai, de áldozatul estek az erőszaknak mérsékelt hutu törzsbeliek is. Megöltek a közép-afrikai országban nyolc spanyol állampolgárt is, aki ott humanitárius segítségnyújtásban vett részt.
A spanyol bíró az RPF vezetőit szintén népirtás, emberiesség elleni és terrorista bűncselekmények elkövetésével vádolta meg az éveken át folytatott, tömeges megtorló gyilkosságok miatt. Karake a ruandai elnöknek, Paul Kagaménak az egyik legjobb szövetségese, korábban a katonai hírszerzés vezetője volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap