Kalapács alatt a távirat, amely Hitler és Göring szakításához vezetett
2015. július 3. 16:05 MTI
Elárverezik Amerikában a híres Göring-táviratot, a Harmadik Birodalom utolsó napjainak egyik legfontosabb dokumentumát, amely Adolf Hitler és talán legközelebbi bizalmasa, Hermann Göring szakításához vezetett.
Korábban
Az Alexander Historical Auctions aukciósház közlése szerint Hitler titkára, Martin Bormann másolatáról van szó, amelyet egy amerikai tiszt hozott magával szuvenírként 1945-ben a Führer berlini bunkeréből. A tiszt fia később a sürgönyt németül tudó történelemprofesszorának ajándékozta, aki rövid szakvéleményt fűzött hozzá. Ebben azt írja, hogy a távirat "több száz dollárt is érhet."
A rajta lévő szakadás ellenére nagyon jó állapotban lévő táviratért, amelyen a piros "Geheim!" (Titkos) bélyegző is jól látható, most 20 ezer dollárt (5,67 millió forintot) remél az aukciósház a jövő heti árverésen. Hitler mindig is helyetteseként tekintett Göringre, és ezt rendeletekben is kifejezésre juttatta. Amikor Göringnek Bajorországban tudomására jutott, hogy a Berlinbe szorult Hitler véglegesen át akarja neki adni a hatalmat, 1945. április 23-án sürgönyözött neki.
A rövid írásban azt kérdezi, átveheti-e a Németország fölötti irányítást. "Amennyiben 22 óráig nem érkezik válasz, feltételezem, hogy megfosztották önt cselekvési szabadságától" - írja. Ezután "önállóan fogok cselekedni a nép és az ország javáért" - olvasható a táviraton. Aláírás: "Hűséges híve: Hermann Göring". A Hitler és Göring közötti szakításhoz az vezetett, hogy Berlinben Martin Bormann és Joseph Goebbels a távirat segítségével bebeszélte Hitlernek, hogy Göring puccsra készül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap