Harcos hercegnő csontjaira bukkantak Kazahsztánban
2015. augusztus 13. 14:56
A közép-ázsiai ország déli részén egy női harcos szinte tökéletesen megőrződött maradványaira bukkantak a régészek, akik a sírban egy hatalmas kardot, nyílhegyeket és egy tőrt is felfedeztek. A szakértők úgy vélik, hogy i. e. 200 körül élhetett az asszony.
Korábban
A Kazahsztánban kutató régészek egy tökéletesen megőrződött, több ezer éves csontvázra bukkantak az ország déli részén. A koponya mérete és a csontok alakja alapján úgy vélik, hogy az illető nő volt, és valamikor i. e. 11. század és az i. sz. 4. század között élhetett, a pontosabb becslések szerint i. e. 200 körül. A lelet különlegességét az adja, hogy a hölgy mellett egy hatalmas kard és egy tőr is helyet kapott, tehát minden bizonnyal egy harcossal van dolguk a szakértőknek, akik szerint még sohasem találtak a térségben női harcost, pedig már 90 ezer sírt tártak fel a térségben, olvasható a The Telegraphban.
A régészek szerint a nő a Kangkü állam egyik igen fontos „polgára” volt, s elképzelhető, hogy több nomád, egykor a mai Kazahsztán területén élő népet egyesített az uralma alatt. Minden bizonnyal jelentős befolyása volt a birodalomban, amely állandó harcot vívott a betörő hunokkal.
A sírban még további nyílhegyeket találtak, továbbá egy kisebb méretű tőrt a jobb keze ügyében. Közel a bal kezéhez egy hatalmas kardot fedeztek fel, az elhelyezkedés pedig arra enged következtetni, hogy egy híres harcos nyugodott a sírban. Továbbá számos edényeket és tálakat ástak ki a sírból, ami pedig azt jelzi, hogy az eltemetett személy gazdag és fontos lehetett egykoron.
A kutatók immáron 23 éve kutatják a dél-kazahsztáni területeket, a most feltárt leletek hamarosan a Kazahsztáni Nemzeti Múzeumban lesznek kiállítva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.