2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Különleges leletek kerültek elő egy budapesti lakásfelújításnál

2015. szeptember 21. 15:58 MTI

Több ezer oldalnyi irategyüttes került elő a vészkorszakból egy fővárosi, Kossuth téri lakásfelújításnál, az iratokat a megtalálók Budapest Főváros Levéltárába juttatták. Az, hogy ki, mikor és miért rejtette el az iratokat, egyelőre nem tudják - írta a levéltár, kiemelve: az iratok így is nagy tömegű információval szolgálnak Budapest történetének erről a tragikus időszakáról.

A levéltár közleményében felidézte: a budapesti zsidóságot 1944 júniusában sárga csillaggal megjelölt házakba költöztették. Ennek előkészítéseként Budapest helyettes polgármestere 1944. május 30-án elrendelte valamennyi fővárosi lakás és bérlő összeírását. Az összeíráshoz kiadott és június 1-jén szétosztott adatszolgáltatási íveket a háztulajdonos vagy házfelügyelője 24 órán belül volt köteles kitölteni. A formanyomtatványokon a lakások lakbérét, szobaszámát, utcai vagy udvari fekvését, valamint a háztulajdonos és valamennyi bérlő "zsidó" vagy "nem zsidó" mivoltát kellett feltüntetni.

1944. június 21-én csaknem 200 ezer zsidó embernek kellett kényszerlakhelyül a kapu fölött sárga Dávid-csillaggal megjelölt házakba költöznie Budapesten. Mintegy kétezer ilyen ház volt a fővárosban. Mindeddig úgy tudták, hogy a kitöltött adatszolgáltatási ívek nem maradtak fenn. Azt feltételezték, hogy - miként a székesfőváros lakásügyi ügyosztályának teljes második világháború alatti anyaga - ezek is megsemmisültek az ostrom alatt.

A Kossuth Lajos téri lakásban most előkerült 61 kilogrammnyi irat 5-7 ezer oldalnyi ilyen adatszolgáltatási ívet tartalmaz Budapest XI., XII., XIV. és kisebb részben XIII. kerületi házairól. Az, hogy ki, mikor és miért rejtette el az iratokat, egyelőre nem tudják - írta a levéltár, kiemelve: az iratok így is nagy tömegű információval szolgálnak Budapest történetének erről a tragikus időszakáról.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Adatszolgáltatási ív 1944-ből (Forrás: Budapest Főváros Levéltára)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár