Így semmisítették meg az alkoholos italokat a szesztilalom idején
2015. szeptember 24. 13:12
Az 1919-ben – Woodrow Wilson amerikai elnök vétója ellenében – elfogadott, majd 1920. január 16-án életbe lépő Volstead-törvény megtiltotta a 0,5%-nál nagyobb alkoholtartalmú italok gyártását, kereskedelemét és nem utolsó sorban fogyasztását. A több mint egy évtizeden keresztül érvényben lévő prohibíció az USA lakosságát két táborra osztotta, a „szárazakra” (dry) és a „nedvesekre” (wet). Habár a törvény védelmére kirendelt ügynökök látványos módon több millió liternyi alkoholos terméket foglaltak le és semmisítettek meg, valójában egy eleve vesztes ütközetet vívtak. Az eredeti elképzeléssel ellentétben a törvény nem a közerkölcsök javulását idézte elő, éppen ellenkezőleg: kivirágzott a csempészet, a nagyvárosok utcáit pedig az illegális alkoholkereskedelemre épülő bűnszövetkezetek uralták, amelyek páratlan leleményességgel csempészték, illetve állították elő a betiltott nedűt.
Korábban
Az 1930-as évek elejére egyre világosabbá vált, hogy a törvényt lehetetlen betartatni. A The Washington Post becslései szerint a kongresszusi képviselők, valamint a szenátorok mintegy 80 százaléka is folyamatosan megszegte a törvényt, a tehetősebb rétegek mellett pedig a szegényebb társadalmi csoportok is megtalálták az utat az alkoholos mámorhoz. A törvényileg előírt „józanság” nem érte el a kívánt hatást, a bűnözés nemhogy csökkent volna, de soha nem látott magasságokba emelkedett. A törvény visszavonására 1933. március 22-ig kellett várni, amikor Roosevelt elnök aláírta a sokak által hőn áhított Cullen-Harrison-törvényt, amely az italok alkoholtartalmát 3,2 százalékban maximálta.
A következő képeken az alkoholos termékek különféle elpusztításának módozatai láthatók:
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap