Amikor a drón találkozik az ezer éves falakkal
2015. szeptember 29. 15:01 Sörös Jenő
Immár bizonyos: közel ezer éves az a korabeli templom, amelynek feltárása az egyik kiemelkedő látványossága volt a Lakitelek új turisztikai központjában szeptember 19-én rendezett Kulturális Örökség Napja rendezvénynek. Az egész napra szervezett rendezvénysorozaton, amelynek két házigazdája a templom feltárását végző Kecskeméti Katona József Múzeum és a turisztikai központ tulajdonosa, a Templom-Halom Lakitelek Nonprofit Kft. volt, szinte folyamatosan indultak a csoportok a különböző látványosságokhoz, programokhoz. A közel 10 ezer négyzetméternyi területen fekvő központban gyermekek, családok, idősebbek, baráti társaságok találtak maguknak különféle programokat.
Korábban
A napot Rosta Szabolcs régész, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója nyitotta meg, köszöntötte a jelenlévőket, majd a turisztikai központ korábbi rendezvényeiről már ismert romtúra vette kezdetét: Wilhelm Gábor, a felsőalpári templom régészeti feltárásának vezetője mutatta be a helyszínt, az elvégzett munkálatokat, kiemelve: a kor, amikor a templom építése megtörtént, beazonosítható, s az 1100-as évekre tehető. Ezt követően a jövő terveiről is beszélt – ennek meghatározó gondolata a korabeli templom egy részének élethű rekonstruálása lesz.
Mala Enikő restaurátor a régészeti leletek restaurálásáról és konzerválásáról tartott előadást a központban található Pálinkaház egyedi hangulatpincéjében. A régészeti örökségvédelem helyzetéről és szerepéről dr. Sárosi Edit, a megyei kormányhivatal régészeti felügyelője számolt be.
A lakiteleki ásatáson előszeretettel használnak a modern kornak megfelelő technikai eszközöket (turisztikai központ kifejezett cél az, hogy az eddig zártnak tűnő régészeti világot nyitottabbá, populárisabbá, a külvilág számára érthetőbbé és érdekesebbé tegyék). Pázmándi Gergely geodéta a régészetben is használt drónokról tartott előadást és gyakorlati bemutatót. A régészet már a térinformatika eszközeit is használja, erről Pálya István, a kecskeméti múzeum térinformatikusa tartott előadást. Greman István műszeres kutató a régészeti fémkeresőről beszélt, amelyet később terepen is kipróbáltak.
S ha már terepgyakorlat és feltárás… Még a helyi lakosság számára is érdekesség, hogy Lakitelek területén egykor két település létezett: Felsőalpár és Lak. Felsőalpár a templom és más kisebb ásatások miatt már ismert, azonban eddig nem derült ki, hogy hol volt Lak. A múzeum szakemberei nem olyan régen meghatározták Lak területét, ahová ezen a napon régészeti terepgyakorlatot szerveztek. Dr. Sárosi Edit, Pánya István és Greman István vezetésével a résztvevők a különböző kerámia darabokat találtak – vélhetően egykori edények maradványait. A régészeti terepbejárás is bizonyította, a terület egykor valóban lakott volt.
A nap folyamán Szelesné Kása Ilona, a Népművészet Mestere és a Lakiteleki Nagycsaládosok Egyesülete vezetésével kézműveskedtek gyerekek és felnőttek. Hivatalosan is megnyílt a Pálinka Város, a lakiteleki turisztikai központ egyik meghatározó intézménye, amely a látogatókat sajátos időutazással egy vidéki kisváros száz évvel ezelőtti világába repíti el. A megnyitó beszédet Olajos István iskolaigazgató tartotta. A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai itt rendeztek be egy kiállítást a templomromnál talált, s a különböző korokat dokumentáló leletekből. Közülük a legkülönlegesebb és legértékesebb az 1200-as évekből származó, drágakővel díszített aranygyűrű.
Az egész napos programdömping mellett persze volt evés-ivás és zenehullám: a Hollóének középkori zenét játszott, sok helyen szólt az utcazene, este a színpadon a Penge Benge Jazz Band koncertjét és a Régé Szett fellépését élvezhette a közönség, a napot pedig az Apnoé Folk Underground dallamai zárták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap