2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény a kínai nagy falról

2015. szeptember 30. 08:25

1. A kínai nagy falat a közkeletű vélekedéssel ellentétben nem az i. e. 221-ben az egységes Kínát létrehozó Csin Si Huang-ti kezdte el építeni. Első szakaszait az i. e. 7. században építették az egymással versengő fejedelemségek.

2. Az első igazán jelentős építkezésre valóban Csin Si Huang-ti idején került sor, aki az északi nomád népekkel szemben, mintegy egymillió munkás segítségével összekötötte az addigi védőfalakat.

3. Bár a fal nagyrészt téglából készült, egyes szakaszait kövekből vagy földből, bizonyos részei pedig nádból, fűzfából és homokból készültek. A Csin-dinasztia idején (i. e. 221-206) ragacsos rizzsel tapasztották egymáshoz a fal tégláit.

4. A kínai nagy falat katonák mellett elítéltekkel, hadifoglyokkal, valamint parasztokkal építették fel. Sok földművest dolgoztattak halálra, akiket a legenda szerint azután esetenként a falakon belülre temettek el. Aki nem engedelmeskedett Csin Si Huang-ti hírhedt könyvégetésre vonatkozó rendeletének, amellett, hogy megszégyenítő „tetoválást” kapott az arcára, a falépítéshez is kivezényelték.

5. A fal építése a Ming-dinasztia uralma (1368-1644) idején fejeződött be. Csak ezekben a századokban 8851 kilométert építettek fel a falból, és mintegy 25 ezer őrtornyot is felállítottak.

6. A több mint 21 ezer kilométer hosszú fal több mint 4,5-szer olyan hosszú, mint az USA legtávolabbi keleti és nyugati parti pontja között légvonalban mért távolság. A falon belül összesen 43 721 műemlék  – árok, torony, fallal körülvett erőd stb. – különíthető el.

7. A fallal kapcsolatos legismertebb legenda szerint Meng Csiang-nühöz kapcsolódik, akinek férje a fal építése közben halt meg. A férfit befalazták az építménybe, de a felesége sírásától a falszakasz összedőlt, így az özvegy el tudta temetni férjét.

8. Az elsőként 1754-ben William Stukeley régiségkereskedő levelében felbukkanó legendával ellentétben a kínai nagy fal nem látható az űrből.

9. A Mao-féle kulturális forradalom alatt a kínai nagy fal tégláit gyakran használták fel házak, gazdasági épületek és víztározók építésére. 

10. A felújított falat 1957 óta számos híresség látogatta meg. Többek között II. Erzsébet, Margaret Thatcher, Richard Nixon és Ronald Reagan is járt az építménynél.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár