Semmelweis munkásságát méltató interaktív kiállítás nyílt Bécsben
2015. október 14. 10:40 MTI
Semmelweis élete és munkássága ihlette interaktív kiállítás nyílt a bécsi Collegium Hungaricumban kedden. A kiállító művészcsoport a nyertese a Semmelweis Art Award díjnak, amelyet a megnyitón vehettek át a magyar intézet igazgatójától.
Korábban
A pályázat kiírása szerint Semmelweis Ignác élete és munkája ihlette terveket kellett benyújtani, amelyek közül nemzetközi zsűri díjazott hármat. Az első helyezettnek a bécsi Collegium Hungaricum lehetőséget is adott, hogy UngArt galériájában kiállítsa installációit. Molnár Mária, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója elmondta: a nemzetközi Semmelweis pályázat és kiállítás egyedülálló kísérletnek számít, amely a tudományos világot hozza össze a kortárs művészettel. Kiemelte: a pályázat fontos eredménye, hogy olyan művészek kezdtek el foglalkozni a magyar kultúrával és a tudományos közkinccsel, akik ezeket korábban még nem ismerték.
Beke László művészettörténész a megnyitó előtt arról beszélt, hogy a kiállítás nagyon intelligens és okos tárlat, kiemelte továbbá a művek kreatív anyaghasználatát és a fényeffektusokat. Csobánci-Horváth Iván vezetőkonzul a kiállítás megnyitóeseményén elmondta: az Európa szerte meghirdetett pályázatra csaknem harminc ország mintegy száz fiatal művésze adta le munkáját. Oros Péter, az esemény főszponzora, a Qualysoft informatikai tanácsadócég vezérigazgatója kiemelte, hogy a fiatal művészek nem félnek kísérletezni, és nem félnek attól, hogy új utakat keressenek. Úgy vélte, a most megnyíló tárlat megmutatja az átjárhatóságot a kreatív szakmák és a kutatásfejlesztés között.
A nyertesek, a portugál Maria Trabulo, a szerb Mato Lagator és a francia Stéphane Clor lettek, ők mind a Bécsi Iparművészeti Egyetem (Universität für Angewandte Kunst) hallgatói. Life and Death of Ignaz Semmelweis: On the Indeterminism of the Natural című tárlatukon hat interaktív installációt mutatnak be a Collegium Hungaricumban, amelyek központi témája, hogy ábrázolja a befolyásolhatatlan természeti folyamatokat és azt, hogy Semmelweis miképpen viszonyult a korabeli fogadtatásához.
A tudós-orvost kora nem értette, ezt a tárlaton szappannal bekent üvegfalak átláthatatlansága szimbolizálja, amelyre a kiállítás látogatói üzeneteket karcolhatnak. A kiállítóterem közepén egy szappanoszlop található, amelybe a látogatók lukat fúrva kis papírra írt saját üzeneteiket helyezhetik el. A szappanoszlopot a tervek szerint a kiállítás végén, decemberben feldarabolják és a Caritas segélyszervezetnek adják. Semmelweis portréit növénymagokat tartalmazó papíron állították ki, az arcképek a kiállítás végére virágba borulnak, szimbolizálva ezzel a befolyásolhatatlan természeti törvényeket. A tárlat október 13-tól december 11-ig tekinthető meg a bécsi Collegium Hungaricum UngArt galériájában, ez idő alatt két tematikus beszélgetésre is sor kerül. Az UNESCO 2013-ban, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága javaslatára, Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulóját is felvette azon évfordulók közé, amelyeket a szervezet 2015-ben megünneplésre méltónak ítélt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.