Ilyen volt egy sziámi ikerpár élete a középkorban
2016. január 12. 08:35
Kevés sziámi ikerpárt ismerünk a középkor évszázadaiból. Vajon mit gondolhattak a középkori emberek erről a különös fejlődési rendellenességről, és hogyan próbálták meg „kezelni” az effajta „betegséget”? Az alábbiakban egy 10. századi bizánci sziámi ikerpár történetét idézzük fel. Jelenlegi történelmi ismereteink szerint ők voltak az elsők, akiket sebészi beavatkozással próbáltak meg szétválasztani.
Korábban
Leo Diaconus bizánci történetíró a 940-es évek közepén első kézből adott beszámolót a különös ikerpárról: „Ebben az időben egy Kappadókiából származó férfi ikerpár kóborolt keresztül-kasul a római birodalom területein. Személy szerint én, aki ezeket a sorokat írom, gyakran láttam őket Ázsiában – egy hatalmas és újszerű csodát jelentettek. Számos testrészük ép volt és teljes, az oldalaik azonban a hónaljtól a csípőig összenőttek, így összeforrt a testük, és eggyé váltak. A szomszédos karjaikkal átölelték egymás nyakát, a másik karjukkal pedig különböző tárgyakat vihettek, amelyek segítségével könnyedébben tudtak sétálni. Harmincévesek, jó testfelépítésűek, fiatalos megjelenésűek és életerősek voltak. A hosszú utakat szamárral tették meg, amelynek nyergében női módra, oldalvást ültek (...). De erről legyen elég ennyi."
A testvérpárról más, 10-11. századi krónikák is beszámoltak. Ezekből tudjuk, hogy az összenőtt férfiak Örményországban születtek, de szülőföldjükről I. Rómanosz bizánci császár uralkodása (920-944) alatt Konstantinápolyba költöztek. A Theophanes Continuatus című krónika szerint „hosszú ideig éltek a városban, és különlegességük miatt mindenki csodálta őket, később azonban száműzték őket, mivel rossz előjelnek tekintették a jelenlétüket.”
Mint ahogy Leo Diaconustól tudjuk, ezután bejárták a bizánci birodalmat, és feltehetően – sok 19-20. századi sziámi ikerpárhoz hasonlóan – rendellenességük bizarr voltát kihasználva haknizták végig a vidéket. A többség valószínáleg csodalényeknek, rosszabb esetben pedig szörnyeknek tekintette őket, annak ellenére, hogy – mint az Leo Diaconus leírásából kiderült – fizikai és mentális értelemben is jó egészségnek örvendtek.
Az ikrek Bíborbanszületett Konstantin egyeduralma (945-959) idején visszatértek Konstantinápolyba. A Theophanes Continuatusból tudjuk, hogy amikor egyikük meghalt, képzett orvosok választották szét a testvéreket, abban a reményben, hogy így talán az életben maradt fivér megmenthető, három nappal a műtét után azonban ő is meghalt. Ez az első ismert eset a történelemből, amikor sziámi ikreket próbáltak meg műtéti úton szétválasztani, és a tény, hogy az életben lévő testvér legalább néhány napig még az operációt követően is élt, azt mutatja, hogy a beavatkozás legalább részben sikeresnek bizonyult. Ezt követően egészen 1689-ig nem ismerünk olyan esetet, hogy egy sziámi ikerpárt szétválasztottak volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- Érzelmi hullámvasút – Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelme
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.