2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Borzalmas vérfürdőre került sor a kőkorszaki Kenyában

2016. január 21. 10:00 MTI

Kőkorszaki mészárlás nyomairól árulkodó csontokat, legalább 27 ember maradványait tárták fel a Turkana-tó közelében, a mai Kenya területén a Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

Mintegy tízezer évvel ezelőtti borzalmas mészárlás nyomait viselik a maradványok: az egyik áldozat, akinek kezét-lábát összekötözték, a terhesség vége felé járhatott, valamint hat gyereket is megöltek - írták a kutatók. A feltárt maradványok között 12 csontváz jó állapotban maradt fenn, közülük tíz mutatja kíméletlen, talán azonnali halált okozó erőszak nyomait. Szétzúzott koponyák és járomcsontok, eltört bordák, kéz- és térdízületek, kőhegyű fegyverrel okozott sérülések árulkodnak a vérfürdőről - számolt be a feltárásról a Cambridge-i Egyetem Marta Mirazon Lahr vezette kutatócsoportja. Az egyik koponyába és egy felsőtest csontjaiba három kőpenge is fúródott, kettő a régióban ritkán előforduló, lávából keletkezett obszidiánból, a harmadik kovakőből készült.

Néhány holttest csontjainak elhelyezkedése arra utal, hogy az áldozatokat megkötözhették. A halottakat nem temették el, sokuk a tó egy - azóta rég kiszáradt - lagúnájába zuhant vagy belelökték. Az üledék a 2012-es felfedezésig megőrizte a 21 felnőtt, köztük legalább nyolc nő és a hat gyerek csontjait. A maradványokat Kenya északi részén, a Turkana-tótól nyugatra elterülő Nataruk ásatási helyen találták. A kutatók feltételezése szerint egy vadászó-gyűjtögető csoportra támadt rá egy ellenséges klán a lagúna partján. Azt nem tudni, hogy a föld, a táplálék vagy más erőforrások miatt tört-e ki az összecsapás.

A helyszínen jók lehettek az életkörülmények: vizet és halakat kínált a tó. Edénymaradványok utalnak arra, hogy az élelmet tárolták is. Különösen ritkán találni a vadászó-gyűjtögető csoportok közötti összecsapásra utaló bizonyítékokat, amelyek értékes ismeretekkel szolgálnak a háborúk eredetéről és a korai embercsoportok közötti viszonyok alakulásáról. Igen szokatlan, hogy nőket és gyereket öltek meg, mivel őket a győztes csoport általában befogadta, csak a legyőzött férfiakkal végeztek - írták a kutatók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A terhes fiatal nő csontváza. Mivel a fent látható pózban találták meg a maradványait, a kutatók feltételezik, hogy halála előtt megkötözték

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár