Nem merte vállalni London hóhérja I. Károly király lefejezését
2016. január 30. 10:25
„Egy megvesztegethető királyságból egy megvesztegethetetlenbe megyek, ahol semmi sem zavarhat már meg” – hangzottak I. Károly angol király vesztőhelyen elmondott utolsó szavai. Az uralkodót rövid bírósági tárgyalás után, 1649. január 30-án végezték ki a londoni Whitehallon. Ezzel Károly lett az első olyan európai uralkodó, aki felett saját törvényhozó szerve mondott ítéletet.
Korábban
Angliában a parlament és király között régóta folyó hatalmi harc 1642-ben polgárháborúhoz vezetett. A Thomas Cromwell vezette hadsereg, a New Model Army segítségével harcoló parlamentiek és a király támogatói közötti harcok sokáig váltakozó sikerrel folytak, de 1648-ra világossá vált: a királypártiak nem győzhetnek. A törvényhozók többsége ennek ellenére még 1648 decemberében sem kívánta bíróság elé állítani I. Károlyt. Cromwell azonban az angol történelem egyetlen katonai puccsával több képviselőt elfogattatott, az így megcsonkított parlament pedig megszavazta a király bíróság elé állítását. Károlyt hazaárulással vádolták, és a bíróság január 27-én halálra ítélte az uralkodót.
Január 30-án, az ítélet végrehajtásának napján rendkívül hideg idő volt. Az uralkodó meleg ruhákat kért, hogy a kivégzést végignéző tömeg ne gondolja azt, hogy a félelemtől didereg. A vesztőhelyre Bibliáját és sakk-készletét is magával vitte. Elmondta utolsó beszédét, majd hosszasan imádkozott, és végül jelezte, készen áll. Délután két óra körül a bárd lesújtott. London hóhéra elsőre nem vállalta a lefejezést, így a hóhér kilétét még ma is homály fedi.
A kivégzés után a hóhérsegéd felmutatta a néhai I. Károly levágott fejét. A testrészt visszavarrták a törzsre, majd az egész testet bebalzsamozták, és az esetleges zavargások elkerülése végett a Westminster apátság helyett Windsor várába vitték, ahol VIII. Henrik mellett helyezték végső nyugalomra. A sors fintora, hogy 11 évvel később után ugyanaz a parlament ültetett ismét egy Stuartot a trónra, amely Károlyt is kivégeztette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap