A sofőré lett a "szomorú királyné" öröksége
2016. február 24. 09:59 MTI
Bátyja sofőrjére szállt Reza Pahlavi néhai iráni sah 2001-ben elhunyt második feleségének hagyatéka egy keddi kölni bírósági döntés szerint. Szoraja Iszfandiari a fivérét jelölte meg örökösének, Németországban élő testvére azonban néhány nappal a "szomorú királyné" után szintén elhunyt. A férfi egy jegyzetfüzetben rövid végrendeletet hagyott hátra, amelyben sofőrjére, egyben titkárára hagyta vagyonát.
Korábban
Szoraja rokonai és a sofőr között évekig tartó pereskedés vette kezdetét, amelynek a keddi bírósági döntés vetett véget azzal, hogy érvényesnek ismerte el a jegyzetfüzetbe firkantott végrendeletet, és úgy határozott, hogy Bidzsán Iszfandiari németországi vagyona a sofőré. A vagyon nagysága nem ismert.
Szoraja Iszfandiari 1932-ben született Iszfahánban, az egykori perzsa birodalom volt fővárosában. Anyja német volt, apja a bahtijári törzs egyik vezető családjának leszármazottja. Nagyapja a 19. század végén a bahtijárik legfőbb vezetője volt. Szoraja angol misszionáriusok iráni iskolájában nevelkedett, majd egy előkelő svájci lányintézetben töltötte kamaszéveit.
Kivételes szépsége mellett előkelő származása is szerepet játszott abban, hogy Reza Pahlavi őt választotta társául a pávatrónra, amikor az 1940-es évek végén elvált első feleségétől, Fauzia hercegnőtől, aki az egyiptomi Faruk király testvére volt. A sah saját húgát küldte leánykérőbe a gazdag olajmezőket birtokló befolyásos családhoz, és 1951-ben ülte meg lakodalmát Szorajával.
A királyi hitvesnek termett bahtijári hercegnő csalódást okozott az uralkodónak: nem tudta trónörökössel megajándékozni. Pahlavi, aki biztosítani akarta családja utódlását az iráni trónon, 1957-ben elvált tőle. Szoraja a következő év tavaszán elhagyta Teheránt.
Később Rómában, Németországban és Franciaországban élt, próbálkozott a színészi pályával, nem túl nagy sikerrel. Sokat utazott, számos kaland és küszöbönálló házasságok híre lengte körül, de biztosan csak annyit tudni, hogy öt évig élt együtt egy fiatal olasz rendezővel, aki azonban életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben. A boldogtalan szépség 1991-ben A magány palotája címen adta közre élettörténetét. Hatvankilenc évesen halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap