2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem magányos merénylő gyilkolta meg III. Ramszeszt

2016. március 21. 15:45

Kiderült, hogyan gyilkolták meg III. Ramszeszt, az egyiptomi XX. dinasztia második fáraóját. Emellett fény derült arra is, hogy az uralkodó múmiáján plasztikai műtétet hajtottak végre, hogy ennek segítségével javítsanak megjelenésén – tudhatjuk meg Záhi Havvász világhírű egyiptológus, valamint a Kairói Egyetem radiológusa, Sahar Salim közösen írt, Scanning the Pharaohs: CT Imaging of the New Kingdom Royal Mummies című új könyvéből.

A két kutató a XVIII-XX. dinasztia alatt, i. e. 1543 és i. e. 1064 között uralkodó fáraókat vizsgálta. Ekkoriban uralkodott többek között Hatsepszut, III. Thotmesz, Tutanhamon, I. Széthi és a meggyilkolt III. Ramszesz is. Havvász és kollégái korábban arról számoltak be, hogy az uralkodó torkát valószínűleg elvágták, amelybe III. Ramszesz feltehetően azonnal belehalt. A most nyilvánosságra kerülő könyvből kiderül, hogy a fáraó nagylábujját – feltehetően egy baltával – levágták, ez a körülmény pedig arra utal, hogy több, különböző eszközökkel felszerelt merénylő követhette el a gyilkosságot. Salim szerint egyértelmű, hogy miközben az egyik támadó egy karddal vagy baltával elölről támadt, addig a másik egy késsel vagy tőrrel hátulról elvágta a fáraó torkát. A törött lábujjcsontok helyzete is arra utal, hogy két különböző eszközt használnak a gyilkosság során. 

Az Egyiptomban i. e. 1186-tól i. e. 1155-ig uralkodó III. Ramszesz meggyilkolásának tervéről ősi papiruszforrások is tanúskodnak, amíg azonban a szakértők nem vetették alá teljes CT-vizsgálatnak a múmiát, nem rendelkeztek bizonyítékokkal arra nézve, hogy a merénylet meg is valósult. A kutatók 2012-ben jelentették be, hogy III. Ramszesz torkát egy éles eszközzel elvágták, amibe feltehetően azonnal belehalt. A merénylet utáni tárgyalások során keletkezett dokumentumok szerint az uralkodó az egyik felesége, Tije által kitervelt „hárem-összeesküvés” áldozata lett. Tije – többek között számos udvaronc segítségével – azt szerette volna elérni, hogy a trón várományosa, IV. Ramszesz helyett az ő fia, Pentawer kövesse III. Ramszeszt az uralkodói székben, ezt pedig utóbbi félreállítása révén gondolta megvalósíthatónak.

Bár az összeesküvés résztvevőinek a jelek szerint sikerült megölniük III. Ramszeszt, tervük nem vált be, az uralkodót ugyanis IV. Ramszesz követte a trónon, aki pedig bíróság elé állította az összeesküvőket. Tijét, Pentawere-t és társaikat elítélték és kivégezték. A Pentawere-nek tulajdonított múmia alapján a kutatók úgy vélik, III. Ramszesz és Tije fiát megfojtották. A korabeli dokumentumok szerint Pentawere az ítélet megszületése után önkezével vetett véget életének.

III. Ramszesz halála kapcsán a kutatók nemrég megjelent könyvükben kifejtették: mivel a jelek szerint a fáraó megcsonkított nagylábujja nem gyógyult meg, arra lehet következtetni, hogy a testrész egy részének levágása az uralkodó halálakor történt. A balzsamozók egy vászonból készült protézissel pótolták a mumifikálás során a hiányzó testrészdarabot. Az 1800-as évek végén a kairói Egyiptomi Múzeum egyik hatósága megpróbált hozzáférni Ramszesz múmiájához, ez azonban a lábakon található kötéseken lévő vastag gyantaréteg (a balzsamozók ezzel igyekeztek a vászondarabokat a lábhoz és a testhez erősíteni) miatt lehetetlennek bizonyult. Pedig ez alatt a vastag réteg alatt lapult a fáraó meggyilkolásának titka. 

A szakértők a múmián plasztikai beavatkozás nyomait is felfedezték. A bőr alá helyezett megfelelő anyagoknak köszönhetően III. Ramszesz egy fess fáraó benyomását keltve vághatott neki a túlvilági utazásnak. A CT-vizsgálatoknak hála, ma már sokkal többet tudhatunk meg az ókori Egyiptom uralkodóiról, mint korábban bármikor.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár