2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Walesa: „Soha nem egyeztem bele az együttműködésbe, világos?”

2016. április 7. 15:05 MTI

A Nobel-békedíjas Lech Walesa egykori lengyel államfő és munkásvezér az AP amerikai hírügynökségnek adott szerdai interjújában ismét leszögezte, sosem működött együtt a kommunista belbiztonsággal (SB) és mélységes csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy állandóan az ügynökmúltját firtató kérdésekkel bombázzák.

"Soha nem egyeztem bele az együttműködésbe, soha nem fogadtam el pénzt és soha nem írtam jelentést senkiről. Világos? Elég ebből! Kérem a következő kérdést" - fakadt ki a 72 éves Lech Walesa az interjú során. Az idős politikus elismerte, hogy látta azokat a nemrég nyilvánosságra került dokumentumokat, amelyek néhány történész szerint azt bizonyítják, hogy együttműködött az SB tisztjeivel. Walesa hangsúlyozta, az iratok hamisak és aláírását szintén meghamisították.

Az egykori államfő állítólagos ügynökmúltja azután vált a lengyelországi sajtó központi témájává, hogy a nácizmus és kommunizmus bűntetteit kutató lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) februárban, azaz már az új, jobboldali kormány működése idején hozzáférhetővé tette a nyilvánosság számára a Czeslaw Kiszczak néhai kommunista belügyminiszter házában talált iratokat: Walesa terjedelmes beszervezési és munkadossziéját, amely az SB tisztjeivel 1970 és 1976 között folytatott állítólagos együttműködésre utal. Több kommentátor kifogásolta, hogy az IPN az iratokat a grafológiai vizsgálat elvégzése előtt tette közzé. Walesa élesen bírálja az új lengyel kormány tevékenységét, azzal vádolva a kormánypártot, a PiS-t, hogy az alkotmánybíróságot, a közszolgálati médiát és más demokratikus intézményeket érintő, nagy vitát kiváltó intézkedéseivel tönkreteszi az országot.

A Nobel-békedíjas politikus az interjúban aggodalmát fejezte ki a demokrácia válsága miatt, amely Európában és a világ más részein is tapasztalható. "Döbbenten figyelem az Egyesült Államokat, ahol egy populista lehet az elnök, és döbbenten figyelem Franciaországot, ahol (Marine) Le Pen követői majdnem nyertek és következő alkalommal akár nyerhetnek is". Walesa megjegyzésével Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiránsra, valamint a tavaly év végi francia regionális választásokra utalt, amelyen a szélsőjobboldali Front National jelentősen növelte támogatottságát, és az első fordulóban a legjobban szerepelt a pártok közül.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár