2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Régi fényében ragyogy a Kállay-kúria

2016. április 18. 17:00 MTI

Befejeződött Kállay Miklós (1887-1967) egykori miniszterelnök családi kastélyának, valamint a mellette álló Wolkenstein-kastélynak a rekonstrukciója a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben. A beruházás csaknem 1,2 milliárd forintba került.

Smején Zsolt beszédében emlékeztetett arra, hogy a Kállayak és a család ősi fészkéül szolgáló korábbi Szabolcs vármegye története évszázadokon át összefonódott, együtt küzdöttek a török ellen és kivették részüket a szabadságharcokból úgy Rákóczi mellett, mint 1848-ban. A Kállay család és a magyar érdekek képviselete összetartozik, amelyet Kállay Miklós miniszterelnöksége bizonyít - tette hozzá a politikus. A miniszterelnök-helyettes történelmi visszatekintésében felidézte, Kállay Miklós Magyarország 20. századi történelmének legválságosabb éveiben állt az ország élén, miniszterelnöksége idején az ország már hadban állt a Szovjetunióval és a nyugati szövetséges hatalmakkal.

Kállayra jutott az a szerep, hogy Bárdossy László miniszterelnöksége után megpróbálja a lehetetlent, azaz a magyar érdekek képviseletét - fogalmazott a kormányfő-helyettes. Elmondta, hogy a két nagyhatalom, Németország és Szovjetunió között "vergődő" Magyarország miniszterelnökeként az volt a feladata, hogy a legkisebb veszteséggel kormányozza ki országát a háborúból, ezt pedig a nyugati szövetségesek irányába történő diplomáciai nyitással kívánta elérni. Emlékiratai az ország 1942 és 1944 közötti történelmének az egyik legfontosabb memoárja, amelyben a kormányfő a bel- és külpolitikai helyzetértékeléséről és tisztánlátásáról ad tanúbizonyságot - mondta Semjén Zsolt.

Köszöntőjében Belicza László, Kállósemjén polgármestere a beruházás részleteiről szólva elmondta, hogy a műemléki és természeti védettséget élvező kúria felújítására több mint egymilliárd forintot fordítottak egy európai uniós és állami támogatású pályázat révén. Kállay Miklós és családja részére barokk stílusban, 1763-ban felépített, az elmúlt évtizedekben erősen leromlott állapotú kúria a beruházás révén - a mellette lévő, eddig magtárként használt Wolkenstein-kastéllyal együtt - teljesen megújulhatott.

A komplex fejlesztés során a két épület külső és belső rekonstrukción esett át, a kúria termeiben kutatószobát és a Kállay család tárgyi emlékeit bemutató történelmi kiállítást rendeztek be, rendezvényterme kulturális, közösségi és családi rendezvények megtartására alkalmas. A projekt a Kállay-örökség bemutatása mellett az 1920-30-as évek hangulatát idézi korabeli autók, motorok és kerékpárok kiállításával. Az ide látogatókat emellett játszóház, illetve korhű bútorokkal berendezett nosztalgiakávézó várja.

A hathektáros területen található a szintén felújított, a család több tagjának és Kállay Miklósnak a hamvait őrző Kállay-kápolna, a különleges növényekkel díszített kastélyparkba pedig zenepavilont, a régi időket idéző futball- és teniszpályát létesítettek és gyermekjátékokat telepítettek. A műemlék volt urasági kiszolgáló épületében korabeli cselédszobát és kerékpárkölcsönzőt alakítottak ki, egy eredeti, működőképes 1928-as Ford A-modell révén pedig autóval is körbejárható a kúria és a kastélypark. Az ünnepségen a Kállay család leszármazottai mellett a kormányzat képviselői és tisztségviselői, valamint a megyei politika szereplői is részt vettek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
 <br /><i>szon.hu</i>

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár