2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fél évszázad után azonosították a Manson-banda egyik lehetséges áldozatát

2016. április 28. 12:16 MTI

Csaknem fél évszázad után sikerült azonosítania a Los Angeles-i rendőrségnek egy 1969-ben meggyilkolt nőt, akit már jó ideje a Manson banda egyik lehetséges áldozataként tartottak számon, mivel annak idején a szekta tagjai által elkövetett bűncselekmények helyszíneihez közel találták meg a holttestét. 

A rendőrség szerint a mostanáig azonosítatlan áldozat egy 19 éves lány, Reet Jurvetson, aki Montréalból költözött Los Angelesbe abban az évben, amikor meggyilkolták. A lány holttestén 150 késszúrást számoltak össze. A Los Angeles-i rendőrség nyomozója, Luis Rivera a People magazinnak nyilatkozva elmondta, nem zárhatják ki annak lehetőségét, hogy a Manson "családnak" köze volt az esethez. Mint hozzátette, a rendőrség elsődleges nyoma jelenleg egy John nevű férfi, akivel Torontóban ismerkedett meg az áldozat, mielőtt 1969 nyarán Los Angeles-be repült, hogy ott találkozzon vele.

Jurvetson testét 1969. november 16-án találta meg egy madármegfigyelő a híres Mulholland Drive-hoz közeli egyik sűrű bozótban."Ez valami személyes ügy volt. Egy mániákus követte el, vagy szerelmi csalódás történt" - mondta Rivera. Mivel a lány testét a Manson-szekta tagjai által elkövetett bűncselekmények Los Angeles környéki helyszíneitől mindössze néhány mérföldre találták meg, ezért hamar felmerült a gyanú, hogy a "családnak" köze lehet a gyilkossághoz. A rendőrség DNS-vizsgálatokkal azonosította Jurvetsont, miután a lány testvére felismerte húgát azon a fényképen, amelyet a rendőrség tett közzé az interneten az áldozatról. A nyomozók tovább folytatják az ügy vizsgálatát.

Anne Jurvetson a People magazinnak elmondta, hogy "szabad szellemű, mindig vidám" testvére, azután utazott Los Angelesbe, hogy megismerkedett és belehabarodott Johnba. A lány szerint testvére egy képeslapot is küldött a családnak, amelyben azt írta, hogy talált egy lakást és boldog, ezt követően azonban soha többé nem hallottak róla. A szülők sosem jelentették lányuk eltűnését, mivel "azt gondolták, hogy csak valahol éli az életét".

Manson 1969-ben vált a 20. század egyik leghírhedtebb amerikai bűnözőjévé, amikor gyilkolásra utasította főleg fiatal nőkből álló szektáját. Hét áldozatuk egyike Sharon Tate színésznő, Roman Polanski filmrendező várandós felesége volt, akivel 16 késszúrással végeztek 1969. augusztus 9. hajnalán. Az immár 81 esztendős Manson életfogytiglani börtönbüntetését tölti.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár