2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Itt tarthatták fogva Szent Pétert a kivégzése előtt

2016. július 14. 17:46 MTI

Egy évig tartó helyreállítás után július 21-től ismét megnyitják a látogatók előtt a Capitolium-dombnál levő ókori börtönt, az ókori Róma legrégebbi börtönét, ahol a hagyomány szerint egykor Péter apostol is raboskodott.

A latinul Carcer Tullianum nevű börtön restaurálása 900 ezer euróba (283 millió forintba) került. A létesítmény Róma és talán a világ egyik legrégebbi börtönének számít, amelyet a Capitolium-domb déli lábánál, a később épített Forum Romanum szomszédságában vájtak barlangszerűen a kövekbe. A restaurálás során végzett régészeti ásatásból kiderült, hogy a barlang első, mélyebb részét a Krisztus előtti 8. és 7. század között az akkori királyok uralta Róma óriás kőtömbökből emelt városfalába vájták. A második szintet később építették rá. A ma már teljesen földalatti építmény a Krisztus előtti 6. század óta börtönként működött.

A restaurálás során felszínre kerültek márványtöredékek, tárgyak, három csontváz - egy nő, egy férfi és egy kislány csontjai -, valamint egy megkövült citromot, amelyet az 1. századra datálnak és amely a Földközi-tenger térségében eddig a legrégebbi citromleletnek számít. A leletek a börtönben kialakított múzeumrészben láthatóak. A látogatók táblagép segítségével újraélhetik a börtön tragikus történetét.

A börtön foglyai között tartják számon az 1. században Rómában elfogott Szent Pétert, aki Nero császárnak a mostani Szent Péter-bazilika mellett álló cirkuszában halt mártírhalált. A börtön falain talált ókeresztény feliratok szerint két börtönőr is áttért a keresztény hitre, majd ezért ugyanitt bebörtönözték őket, és a börtönben keresztelkedtek meg. A börtönre az 5. században a Szent Péternek és Szent Pálnak szentelt templomot építették rá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár