2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálták Norvégiában a dachaui koncentrációs tábor két éve ellopott kapuját

2016. december 5. 15:22 MTI

Megtalálták Norvégiában a dachaui koncentrációs tábor két éve ellopott kapuját, amelyen szerepel az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) hírhedt náci jelmondat. Az elkövetőknek annak idején át kellett mászniuk a főbejáraton, hogy megközelítsék a kaput, amelyet valószínűleg gépjárművel szállítottak el. A lopás után szemtanúk elmondták, hogy láttak a környéken két gyanús férfit, akiknek egyike egy lekapcsolt világítású autóból skandináv akcentussal érdeklődött az emlékhelyhez vezető út iránt.

A bajor rendőrség pénteki közleménye szerint a norvégiai Bergenben, egy ismeretlen informátor jelzése alapján találták meg a 190 centiméter magas és 95 centiméter széles fekete kovácsoltvas kaput, amely az egykori tábor területén kialakított emlékhely főbejáratánál állt. A német hatóságok még csak fotókon látták a kovácsoltvas kaput, de annak alapján "nagyon valószínű", hogy a 2014. november 2-ikára virradó éjjel eltűnt dachaui kapu került elő.

A megtalálás körülményeiről egyelőre semmilyen további részlet nem ismert. Az elkövetőknek annak idején át kellett mászniuk a főbejáraton, hogy megközelítsék a kaput, amelyet valószínűleg gépjárművel szállítottak el. A lopás után szemtanúk elmondták, hogy láttak a környéken két gyanús férfit, akiknek egyike egy lekapcsolt világítású autóból skandináv akcentussal érdeklődött az emlékhelyhez vezető út iránt.

A történelmi tárgy ellopása annak idején nagy felháborodást váltott ki, Angela Merkel kancellár visszataszító bűncselekményről beszélt, és azt ígérte, a lehető leghamarabb felkutatják és felelősségre vonják az elkövetőket. A rendőrség a lakosság segítségét kérte, 10 ezer euró nyomravezetői jutalmat is felajánlott, de a nyomozás nem vezetett eredményre. Az emlékhely vezetője, Gabriele Hammermann annak idején azt mondta, a lopás "a romboló energia új minőségét" jelenti, hiszen a táborkapu "a foglyok szenvedésének legfőbb jelképe".

A dachaui az első állandó koncentrációs tábor volt a náci Németországban, 1933 márciusában, Hitler hatalomra jutása után néhány héttel hozták létre Münchentől 20 kilométerre egy volt lőszergyár területén. A háború végéig több mint 200 ezer embert fogtak kényszermunkára Dachauban. Elsősorban zsidókat hurcoltak a táborba, de romákat, homoszexuálisokat, politikai okokból üldözötteket is ezres nagyságrendben szállítottak oda a birodalom minden sarkából. A koncentrációs táborban legkevesebb 30 ezren haltak meg.

Amikor öt évvel korábban, 2009 decemberében az auschwitzi emlékhelyről ellopták az Arbeit macht frei feliratot, kiderült, hogy Anders Högström egykori svéd neonáci vezér volt a felbujtó. A 34 éves férfit 2010 decemberében 2 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélték. A három részre szabdalva megtalált auschwitzi feliratot 2011-ben újra összehegesztették.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár