2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elhunyt a nácik és a kommunisták által is üldözött cseh kármelita apáca

2017. január 5. 10:18 MTI

Kilencvenöt éves korában elhunyt Krakkóban Anna Magdalena Schwarzová cseh kármelita szerzetes, vallási aktivista és a náci és a kommunista rendszer politikai foglya - közölte szerdán a lengyel sajtó. A nővért szombaton helyezik örök nyugalomra Krakkóban.

Az 1985-től a krakkói sarutlan kármelita kolostorban élő apácának 2011-ben Václav Klaus akkori cseh elnök az egyik legmagasabb állami kitüntetést, a Tomás Garrigue Masaryk-rendet adományozta, ugyanabban az évben két másik  magas cseh  díjjal is kitüntették a demokráciért való hozzájárulásáért. Az akkoriban a szerzetesi visszavonultságban élő apáca élettörténete széleskörű érdeklődést váltott ki Csehországban és Lengyelországban egyaránt. Schwarzová 1921-ben született Prágában, egy asszimilálódott zsidó családban. Gimnazistaként katolikus hitre tért át, 1941-ben a családját a németek a theresienstadti koncentrációs táborba deportálták. Apját később az auschwitzi náci német haláltáborban gyilkolták meg.

Schwarzová már 1948-ben kezdte el a karmelita noviciátust, az abban az évben bekövetkezett csehszlovákai kommunista fordulat után azonban a közösségét feloszlatták és kizárták a prágai Károly Egyetemről is. Mindvégig kapcsolatokat tartott hittársaival, a rezsim által internált papoknak élelmiszert és irodalmat vitt. 1953-ban az állambiztonság letartóztatta, az államellenes tevékenység vádja miatt 11 éves börtönre ítélték el. Az 1960-os amnesztia révén szabadlábra helyezték, csak munkásként dolgozhatott.

1978-ban titokban letette az örökfogadalmat, de továbbá is civil foglalkozásokat vállalt. Rendfelettesei döntéséből nem írta alá a Charta '77 ellenzéki nyilatkozatot, bár kapcsolatokat tartott fenn a mozgalom résztvevőivel. A kommunista titkosrendőrség megfigyelte, házkutatásokat tartottak nála, többször kihallgatták, és a rendtársaival való kapcsolatait is akadályozták.

1970 végétől rendszeresen Lengyelországba járt, a cseh és a lengyel ellenzék között közvetített, de mindenekelőtt a krakkói karmelita kolostorban keresett lelki támaszt. A csehszlovák kommunista hatóságok 1985-ben engedélyezték, hogy a lengyelországi zárdába vonuljon, ennek fejében le kellett mondania állampolgárságáról, melyet csak az 1989-es rendszerváltás után szerzett viszza. Élete hátralévő részét a krakkói kolostorban töltötte. Anna Magdalena Schwarzová hétfőn hunyt el, a nővért szombaton helyezik örök nyugalomra Krakkóban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár