2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Holnap nyílik a gorsiumi Pompeji-kiállítás

2017. március 24. 10:26 MTI

A táci Gorsium látogatóközpontjában Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában címmel szombaton nyílik meg az a nagyszabású kiállítás, amely az egykor virágzó város életét és katasztrófáját mutatja be.

Száznál több tárgy érkezett a Nápolyi Régészeti Múzeumból Magyarországra, amelyek először Szegeden voltak láthatók, most pedig egy háromoldalú megállapodás révén kerültek “az egykori Pannónia provincia területére” – közölte a szerdai beharangozó sajtótájékoztatón Kulcsár Mihály, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum igazgatója. Az augusztus 20-ig látható pompeji kiállítással párhuzamosan állandó gorsiumi kiállításuk első része is megnyílik, amely megmutatja azt, milyen volt az élet Gorsiumban az idő tájt, amikor 79-ben Pompeji elpusztult.

Az állandó tárlat elemei egészen a második század második feléig, a markomann háborúkig nyúlnak vissza. Párhuzamosan lesz egy harmadik kiállításuk a székesfehérvári Rendházban, amely a Vezúv által eltemetett másik három várost – Herculaneum, Stabiae, Oplontis – mutatja be antik szövegek, térképek segítségével.

Nádorfi Gabriella régész kiemelte: olyan tárgyak érkeznek Gorsiumba, amelyek a nápolyi múzeum állandó kiállításán sem láthatók. Szombattól ember nagyságú bronzszobrok, márványszobrok, több falfestmény, valamint rengeteg használati tárgy lesz látható. Állandó kiállításukkal kapcsolatban megjegyezte: érdekes kontraszt lesz felfedezhető a gorisumi és a pompeji anyagok között, hiszen Pompeji egy ókori virágzó város volt, míg Gorsiumot akkoriban még a szegényesebb élet jellemezte.

A székesfehérvári önkormányzat korábbi közleménye szerint a kiállítótér egyik oldalán a magánszférát, a másik oldalon a közéletet mutatja majd be a tárlat. A magánéletet falfestmények, tárgyak idézik meg a látogatóknak, egy választási felirat a politikába kalauzol, de megismerhető lesz a fürdőélet, a színházak, a gladiátorok világa, az ókori bordélyházak működése, illetve a katasztrófa maga, a Vezúv kitörése is látható lesz a falakon.

Pompeji a Vezúv kitörése miatt 79-ben néhány óra alatt eltűnt a föld színéről, több méter vastagságban temette be a vulkáni hamu. A 16. század végén véletlenül, a Sarno folyó szabályozási munkálatai közben leltek rá az első falmaradványokra, a hivatalos ásatások a 1748-ban kezdődtek el. Pompeji ma Olaszország egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja, a romváros a világörökség része.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Pompeji romjaiA Vezúv

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár