2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Exhumálnák Franco tábornokot az Elesettek Völgyéből

2017. május 10. 09:59 MTI

Távolítsák el az egykori spanyol diktátor Francisco Franco sírját a Madrid melletti Elesettek Völgyében (Valle de los Caidos) található mauzóleumból - egyebek mellett ezt követeli a kormánytól az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) javaslatában, amelynek vitáját kedden kezdte meg a spanyol parlament alsó háza.

"A múlt sebeit az igazsággal gyógyítják" - érvelt felszólalásában az előterjesztés mellett Gregorio Cámara, szocialista képviselő. A legnagyobb ellenzéki párt szerint javaslatuk lényegében nem más, mint a 2007-ben elfogadott, úgynevezett történelmi emlékezet törvény alkalmazása, amelyben döntöttek az 1936-39-es polgárháború és az azt követő, 1975-ben véget ért, Francisco Franco tábornok vezette diktatúra áldozatainak rehabilitálásáról.

Alicia Sánchez-Camacho, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) politikusa szerint viszont a szocialisták kezdeményezésükkel megtörik azt az alkotmányos konszenzust, hogy a spanyol történelmet ne használják pártpolitikai érdekekre. A PSOE egyébként nem csak Franco tábornok, hanem José Antonio Primo de Rivera, a falangista párt (Franco fasiszta eszmeiségű pártja) alapítója földi maradványainak exhumálását is követeli, valamint, hogy az Elesettek Völgyét alakítsák át a megbékélés, a spanyol polgárháború és a diktatúra áldozatainak emlékhelyévé. Javasolják továbbá, hogy november 11-e legyen a fasizmus áldozatainak emléknapja.

A spanyol kongresszus várhatóan jövő héten szavaz a követelésről, amelyet azonban elfogadása esetén sem köteles teljesíteni a spanyol kormány. A dél-európai országban hosszú ideje húzódik, és mindeddig eredménytelen a vita arról, hogy mi legyen az Elesettek Völgyével, amelyet Franco 1940-ben kezdett építtetni rabokkal a spanyol polgárháborúban aratott győzelme jelképeként. Hivatalos becslések szerint 30 ezer holttestet temettek el a mauzóleum területén, de egyes történészek ezt a számot 60 ezerre teszik. Mivel a bazilika hatalmas kriptája túl nagynak bizonyult, Franco oda hozatta a köztársaságiak oldalán elesettek tetemeit is - a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül.

Az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháborúban több mint félmillió ember halt meg, több tízezren jelöletlen sírokban nyugszanak az ország különböző pontjain. A diktátor halála után két évvel, 1977-ben egy amnesztiarendeletet fogadtak el Spanyolországban, amelynek értelmében a polgárháború és a Franco-diktatúra alatt történt bűncselekmények jogi szempontból nem firtathatók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az Elesettek Völgye (Valle de los Caidos)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár