2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Múzeum nyílt a kommunizmus áldozatainak emlékére Zalaegerszegen

2017. május 15. 16:30 MTI

Megnyitották a kommunizmus áldozatainak emlékére kialakított múzeumot hétfőn Zalaegerszegen, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) egykori, Mártírok úti épületében, amely az 1948-as államosítás után vált az ÁVH zalaegerszegi székházává. 

"Az épület örök emléket állít azoknak a mártíroknak, akiknek a tisztességéhez, becsületéhez, magyarságához kétség nem fér" - fogalmazott az eseményen Kiss Bódog Zoltán, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (Pofosz) Zala megyei elnöke. Az emlékhely avatásán részt vett több túlélő: idős emberek, akiket egykor az épület pincéjében embertelen körülmények között tartottak fogva, kínoztak és vallattak.

A múzeumba az eredeti állapotában megmaradt - fémpántokkal, kicsiny kémlelőnyílással ellátott - hatalmas kapun léphetnek be a látogatók. A magasföldszint egyik szobájában a rádió korabeli híradása szól, mellette rendhagyó történelemórák megtartására is alkalmas vetítőteremet alakítottak ki. A pincerendszerben az apró börtöncellát régi tárgyakkal - vasággyal, kínzóeszközökkel, vízbe áztatott kötéllel - rendezték be. A börtönlabirintusban elhelyezett nyolc tablón a fogva tartás körülményeit, a kitelepítéseket, az üldöztetéseket jelenítik meg.

A Mártírok úti épület az 1948-as államosítás után vált az ÁVH zalaegerszegi székházává. Később, 1967-től 2007-ig leánykollégiumként működött, majd egy évtizeden át üresen áll. Az önkormányzati tulajdonban lévő épületben - az egykori Martos Flóra, majd Kaffka Margit Leánykollégium déli szárnyában - 2016-ban, az 1956-os forradalom és a szabadságharc 60. évfordulóján kezdődött el az emlékhely kialakítása. A múzeum a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány "Büszkeségpontok" elnevezésű pályázati támogatásával, mintegy 33 millió forintból valósult meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár