2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Már ötezer évvel korábban éltek emberek Japánban, mint eddig gondolták

2017. május 22. 11:17 MTI

Az eddigi legősibb, 27 ezer éves japán emberi csontvázmaradványt találták meg Okinaván egy beomlott barlangban. A helyi múzeum pénteki közleménye szerint a szinte teljes emberi csontváz a kőkorszakból származik, feltehetően szándékosan helyezték el a barlangban.

Az eddigi legősibb japán emberi csontvázlelet mintegy 22 ezer éves volt, Okinava déli részén tárták fel. A 27 ezer évesre becsült csontváz az Okinava gazdasági központjától, Nahától délnyugatra fekvő Isigaki szigeten került elő a Sirahoszaonetabaru barlangból a 2010 és 2016 között végzett ásatások alatt.

„Fontos felfedezés, amely új fejezetet nyithat Japán emberi történelmében” – értékelte a leletet Kindzso Kamenobu, az okinavai Archeológiai Központ vezetője. A múzeum közleménye szerint a holttestek elhelyezése egyúttal valamiféle temetkezési rituáléra utal, tehát a maradványok egyben a korai temetkezési szokásokról is árulkodnak.

A feltárás helyszínén legalább 19 ember maradványait találták meg, mintegy ezer csontdarabot. A régészek szerint abban a korszakban, amelyből a 27 ezer éves csontváz származik, még nem a földbe temették a holtakat, mivel a maradványokat a barlang talaján, arccal felfelé találták meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár