Előkerült Szombathely elveszettnek hitt 1607-es kiváltságlevele
2017. május 30. 10:13 MTI
A kiváltságlevél a szombathelyi levéltár legrégebbi dokumentuma, év elején bukkant rá az intézmény igazgatója. A dokumentumot hétfőn mutatták be Szombathelyen, a Vas Megyei Levéltárban, és egy hétig a nagyközönség is megnézheti az épület földszintjén nyílt kiállításon.
Korábban
Előkerült Szombathely 1607-es kiváltságlevele, amelyet évszázadok óta elveszettnek hittek. A dokumentumot hétfőn mutatták be Szombathelyen, a Vas Megyei Levéltárban, és egy hétig a nagyközönség is megnézheti az épület földszintjén nyílt kiállításon.
A privilégiumlevél a káptalani levéltár iratanyagának rendezésekor került elő a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban, Rétfalvi Balázs, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár igazgatója bukkant rá év elején. Melega Miklós, a vasi levéltár igazgatója azt mondta: feltételezésük szerint a privilégiumlevél valamikor Szily János, Szombathely első püspöke működése idején kerülhetett át a püspökségre.
Az eredeti kiváltságlevelet 1607-ben azért kellett megújítani, mert a város levéltára, amelyet 1606-ban Bocskai hajdúi elől Németújvárra menekítettek, tűzvész áldozata lett. Melega Miklós elmondta: a dokumentum a szombathelyi levéltár legrégebbi fennmaradt oklevele. Nyilvántartásuk szerint az 1607-es kiváltságlevél az intézmény egyes számmal ellátott okmánya volt.
A tárlaton látható még a város XIV. századi pecsétnyomójának másolata is, amelynek eredetijét egészen a XIX. századig hiteles pecsétként használták és most a Nemzeti Múzeum gyűjteményében őrzik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap