2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Orosz iratok digitalizálásával derítenének fényt a Gulágról vissza nem térők sorsára

2017. július 10. 12:15 MTI

A magyar levéltárak Gulág-dokumentumai mellett az orosz levéltárakban található dokumentumokat is szeretnék digitalizálni - mondta a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Mikó Zsuzsanna elmondta: a magyar levéltári anyagokból több ezer oldalt digitalizáltak már. Fontos lenne viszont megismerni annak a csaknem 600 ezer magyarnak a sorsát is, aki a szovjet táborokba került. Közülük ugyanis csak azokról van magyar levéltári anyag, akik haza is tértek. A főigazgató-helyettes kiemelte: úgy gondolják nemcsak dokumentumokat kell bemutatni, hanem azokat is, akik "átélték a borzalmakat", ezért igyekeztek a személyes történetekre helyezni a hangsúlyt.

Mikó Zsuzsanna beszélt arról is, hogy elkészült az a dokumentumfilm, amelynek főszereplője Marton Ernesztina, aki 17 éves volt, amikor elvitték Budapestről, majd kémkedés és terrorizmus vádja miatt tíz évet töltött munkatáborban. A szakember elmondta: ezek nyilvánvalóan koholt vádak voltak, azt a célt szolgálták, hogy megfélemlítsék a társadalmat: "akik a rendszer számára nem megfelelőek", azok bármikor hasonló helyzetbe kerülhetnek.

A levéltár főigazgató helyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kitért arra is: a filmbemutató helyszíne, a Városliget sem véletlen, mert annak idején ott ítélték el Marton Ernesztinát. Hozzátette, azt szeretnék, ha minél szélesebb körben levetítenék a filmet és az iskolákba is eljutna.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár